FrissítésSúgó

Szandy	2013.06.20. 18:15 -
	Kedvelt pihenőhely egy-egy városnézés közben. Van, aki csak úgy kiül ide, és bámészkodik, kipiheni a zsongó élet fáradalmait. A fák árnyékában menedéket lelhetünk a tűző nap sugarai elől, megfelelő hely egy kis olvasásra, merengésre, és a kutyasétáltatók körében is kedvelt ez a terület.

[27-8] [7-1]

Szandy

Előzmény | 2013.08.03. 22:14 - #8

Arckifejezései jól szórakoztattak; érdeklődés vegyült kemény agymunkával, némi döbbenettel. Kíváncsi lettem volna, miket képzel rólam, s talán nem is járt messze az igazságtól. Apró követelésem után azonban visszatért magabiztossága, s két rövidke kérdést szegezett nekem. Pókerarccal néztem vissza rá. - Ha nem lenne ellenemre, valószínűleg nem hoztam volna fel – forgattam meg szemeim, majd a következő szavaim után megmutattam csibészes mosolyom. - De ne aggódj, nem vagyok féltékeny. Viszont úgy hiszem, vagyunk olyan jóban, hogy ne akarjalak halottan látni, és annak a pasinak a társaságában nyilvánvalóan nem vagy biztonságban, csak a szerencsén múlt, hogy nem esett bajod. A végén már teljesen komolyan beszéltem, s talán jobban is kifejeztem aggodalmam, mint azt szándékoztam. Jobban féltettem, mint ahogy azt szerettem volna, mint ahogy más nőket, akikkel ágyban voltam. Nem törődöm sorsukkal, miután kilépek az ajtón, vagy ők az enyémen, megszakítok velük mindenféle kapcsolatot – persze hacsak össze nem futunk véletlen. Magamnak is csak azzal tudtam magyarázni, hogy a születésnapom után bizalmamba avattam. Ezután nagy élvezettel beszélni kezdett kis kedvencéről immár az egyed felé fordulva, s szavai hatására, nem tehettem róla, hangos nevetés tört fel belőlem. Sohasem értettem ezt a baráti viszonyt a kisállatokkal, akikkel meg lehet beszélni az élet gondjait – talán mert nekem sohasem volt egy nagy szemű kiskutyám. Mindenesetre nem éreztem úgy, hogy kimaradtam valamiből. A nagy hahotázás közben figyelmem elkerülte a megvilágosodás jele, így fel sem tudtam készülni hirtelen váltására. Már épp elköszöntem volna valami „további jó szórakozást a kacsával!” szöveggel, hiszen megtudtam, amiért jöttem; a lány teljesen jól van, és csak annyira őrült, mint egyébként. Ekkor fordult vissza hirtelen, belém fojtva minden szót, s mondta ki észrevételét. Meg kell jegyeznem, elég okos észrevételét. Pedig mennyire megnyugodtam, hogy nem kérdezősködik tovább! Döbbenetem csak egy pillanatra engedtem átfutni arcomon, majd visszaöltöttem kifejezéstelen arcmimikám. Agyamban gyorsan forogtak a kerekek, erre nem számítottam. Haragos tekintete az enyémbe fúródott, jól látszott türelmetlensége. Nem tudtam, elmondjam-e neki, van egy ismerősöm, akinek tartozik a mozi biztonsági őre, s ő mutatta meg a felvételeket, vagy hogy a tegnap éjszakára visszatértem azokba a keményebb körökbe, amikbe idekerülésemkor belesétáltam, s csak pár hónapra jöttem rá, ez nem segít az új élet kezdésében. Akkor már azt is, mennyit fizettem emberemnek, ki még mindig ugyanott üldögél, bár már hot-dogját elfogyasztotta. Feszülten követelte a válaszom, s zavartan tett hátrafele egy lépést, s csak reméltem, nem folytatja a műveletet, különben könnyedén új legjobb barátja mellett találhatja magát. Lassan kifújtam a levegőt, s átgondolt szavakkal igyekeztem átadni a legszolidabb verziót. - Megvan az ismeretségem, akik tájékoztattak a részletekről, és mivel Dessauge és én valaha egy körökben mozogtunk, még ha nem is ismerem őt, vannak közös bajtársaink. A beszélgetés során hallottam a neved – hangom folyamatosan higgadt maradt, nem zökkentem ki, hasznát vettem a hazudozás korábban gyakori használatának. - Van még bármi kérdésed, amit olyan fontosnak találsz, hogy nem bírod ki, ha nem tudsz róla? - vontam fel szemöldököm, kifejezve, nem tetszik kérdezősködése, s azt próbáltam sugallni, ezek egyáltalán nem lényeges információmorzsák. - Mert szívesen elmesélem, mit ettem reggelire, vagy hogy előtte ki mellől keltem ki az ágyból egy jó numera után. Az utolsó mondatoknál már egyáltalán nem voltam olyan összeszedett, mint az elején; egyszerűen bosszantott kíváncsiskodása, hogy átlátott rajtam, ennek következtében a végén talán túllőttem a célon. Nem volt semmilyen nőm az éjszakára – mivel más programom volt -, de így visszagondolva, volt ennek a csúszásomnak jó oldala is. Remek tématerelés, az érzelmeire hatottam, s nem biztos, hogy tovább faggat ezek után. Ismertem a női agyat, még ha néha tévedtem is különleges, kicsavart gondolkodásmódjukat illetően, de a féltékenység szinte mindegyikükre igaz volt. Danielle érzéseinek tudatában pedig arra számítottam, ez elvonja majd a figyelmét minden másról. Mégis, valahol mélyen, sajnáltam, hogy megbántottam, hisz akkor is azért hagytam ott, hogy ne szenvedjen jobban miattam. Kifürkészhetetlen tekintettel bámultam arcát, reakcióját lesve.

Emma	Előzmény | 2013.08.02. 17:53 - #7

Újra csak értetlenkedve, gyanakvó arckifejezésem ismét magamra öltve döntöttem oldalra a fejem. Jobban lesz? Ezt meg hogy érti?  Összehúztam a szemöldököm. Már épp rá akartam erre a dologra kérdezni, de aztán inkább összecsuktam szólásra nyitott szám alsó ajkam egészét beharapva, hisz elvonta figyelmem újdonsült mosolya. Hümmögtem egyet-szinte én éreztem kellemetlenül magam, pedig nem is én teremtettem ezt a szituációt. Majd rendeztem vonásaim, egy nagy levegővétel kíséretében és tovább hallgattam. Választ még mindig nem kaptam, illetve csak értelmezhetetlent és olyat, amivel nem jutottam sokra. És következő mondata sem vitt épp előrébb, habár abban szinte már biztos voltam tud a kis incidensemről Vincenttel, csak azt nem tudtam, mégis honnan. Tőle vártam a magyarázatot, addig nem is akartam agyalni, inkább odadobtam ezt a kérdéskört a tudatalattimnak-aki már egyébként is a „rossz előérzetem van” dologgal tömte a fejem-, marcangolja hát az.. Már lassan ott tartottam, hogy hirtelenjében nem volt több dolog, amivel újra magamra tudtam volna vonni figyelmét, pedig a „Jones” név használata úgy véltem eléri majd a kívánt hatást, de egyelőre még elmélkedett kedves barátom.  Na, végre~ könnyebbültem meg mikor újra megszólalt, de még mindig nem azt kaptam, amire vártam. Hangulatom most egy pillanat alatt változott, kissé nyugtalanul daráltam le neki érvem, miért volt most mégis helyénvaló vezetékneve; - Sejtettem. De én ezt szeretem az összes közül a legjobban, és ez volt alkalmas arra, hogy kellőképp érzékeld a türelmetlenségemet válaszaid illetően- magyaráztam elégedetten, mert teljesen meg voltam győződve arról, ennek tudatában ki sem tért volna erre. Kis idő után persze azért észbe kapva, hozzátettem: - De természetesen maradhatunk a szokásosnál is ha ez a kívánság- forgattam egy aprót szemeimen és ezzel lezártnak tekintettem a témát, s fontosabb megbeszélnivalókra éheztem. Éhségemet, szerencsére hamarosan csillapította, ideje volt már. Ekkorra azért- hiába próbáltam eltemetni minden bűnös gondolatom- már mindenre számítottam; összeesküvés elméletek, arra, hogy J.J ismét bandatag, esetleg ő is ott volt  valami csoda folytán, vagy hogy Vincent valami közeli ismerőse-de a dolog miértje fényévekkel ésszerűbb és egyszerűbb volt. Gondolatban seggbe rúgtam magam… Mindent túlagyalok, és paranoiás vagyok, ez most már biztos. Csak most azt nem tudom, ez jó vagy rossz-e jelen esetben. Hát persze, hogy a tévéből értesült, hiszen mindenki tud a dologról. Benne volt minden híradásban, csúcsidőben, volt, hogy a címlapokon is szerepelt a cikk címe-így vagy úgy megfogalmazva. Buta liba~ - Gondolhattam volna-bólogattam beletörődve abba, hogy nincs ebben semmi extra és tétován elfordultam kicsit-épp csak annyira, hogy Kacsa is benne legyen látókörömben. Persze figyelmemet teljesen elvonta most a tudtat, hogy csak azért keresett fel, hogy biztos legyen épségem felől. Ez már.. Majdnem valami… Gyanakvásom elaltatta, az információ feldolgozásra került és teljesen kielégítő volt… Ugyanakkor meglepő is. Ezt most mégsem sikerült hova raknom és a bennem lezajló dolgokat sem tudtam volna definiálni. Összezavart. Egy pillanatra behunytam a szemem. Soha a büdös életbe nem fogom megérteni a mögöttem álló férfit, ezt ott és akkor borítékoltam. Az egészet előadta, úgy mintha természetes volna és mindeközben minden fal, ami kettőnk közt idáig leomlott újraépült, lassan úgy éreztem nekem kell szabadkoznom, amiért raboltam –tudtomon kívül - az idejét. De sajnos következő szavainak éle felülírta ezt az érzést. Nem viseltem könnyen az ilyen szabályokat. Az olyanokat, amik csak rám vonatkoznak, és visszafele már nem működnek. Hát hogy a viharba ne, kiskomám… - Mert? Ellenedre lenne?- kérdeztem egész higgadt, érdeklődő hangon, szemöldököm felvonásával, de azért azt hiszem, érezhető volt magabiztosságom és annak tudata, hogy ezt így, most én nyertem. Némiképp azért váltottam hirtelen támadó szerepre, mert nem értettem hányadán állunk. Számonkért, aggódott- igen, nem nagyon, de annyira mindenképp, hogy megkeressen,és bárki bármit mond ez aggódás volt- aztán az egész úgy jött le mintha én már megint nem bírtam volna magammal. Sértetten szusszantam és azt hiszem fortyogásba is kezdtem volna, ha nem tapint jelenlegi gyenge pontomra-saját magán kívül. Kacsa.. - Nem volt tervbe véve, hogy pont egy kacsa lesz az új társaságom- fogalmaztam bele az ő kérdésének szavait válaszomba. – De így lett és kész, segítettünk egymáson, barátok lettünk és..- folytattam (volna) lelkesen J.J-nek hátat fordítva, hogy újabb és egyben az utolsó szelet kenyeret kezdjem el adagolni neki, de aztán eszembe jutott valami. Pontosabban tudatalattim bocsátotta felszínre a megoldott ügyet. Igaza volt, most bizonyára elégedetten tapsikolt. Tény, hogy nem voltam az összefüggések gyors észrevételéről híres, de egy idő után azért nekem is leesett az a tantusz.  Kicsit lefagytam a mozdulatsoromban, de aztán sietve bejtettem Kacsának a maradékot és szembe fordultam partneremmel. - Egyik híradás sem említette, az akkor ott tartózkodók névsorát- néztem rá bosszúsan. Annyira nem értettem mi van most, miért nem az igazságot hallottam tőle, és hogy mibe keveredtem mégis. Kicsit hevesebben dobogott a szívem, és újra csak gyanakodva néztem rá. Persze, miért ne tudhatta volna meg mástól-az nem lett volna nagy tragédia - de akkor is.. Aki tudott arról, hogy aznap este moziba leszek, azt megnyugtattam másnap reggel, hogy „hál’ istennek mégis változott a programom, Vincent lemondta, így megúsztam”-és a sok kérdezősködést is.A híradókban is csak egy fickó, egy sérült hozzátartozója, és egy rendőrtiszt nyilatkozott. Tehát nem tudhatta a médiából. Másrészt pedig… Honnan tudta azt, hogy épp itt vagyok… Tudta, ez biztos, mert felidézve a hirtelen szorítást és lényegre térést, egyértelmű volt, hogy nem csak véletlen belém futott. Különben is, miért nem keresett otthon, ha hogyvankázni akart volna?!  -  Elmagyaráznád? – fúrtam övéibe szemeim, sejtésem szerint a megrökönyödésem már kiült az arcomra, de ha még sem értené, hát szívesen kezdem a magyarázkodást én. Cseppet sem megkönnyebbülve tettem egy észrevétlen lépést hátra,most még inkább nem voltam tisztában azzal, miért is jött.

Szandy

Előzmény | 2013.08.02. 13:36 - #6

Aprót sóhajtottam, ahogy kiejtette az első szavakat, ugyanakkor meg is lepett. Aki nem szokott hozzá a hasonló eseményekhez, általában tovább emésztette a szörnyűséget. Nem gyakran találkoztam ezekkel az emberekkel, ritka volt a külsősök bevonása egy-egy tűzharcba, de ha megtörtént, egy ideig elzárkóztak, talán rettegésben éltek. - Jobban leszek... - Amint elbeszélgettem Dessauge-zsal. A harag még emésztett belülről, de most, hogy életnagyságban láttam a lányt, az érzés háttérbe szorult. Láttam rajta, meglepte megjelenésem, még ha tudta volna, hogy egész nap követtettem... Kérdésére kaján félmosolyra húzódott ajkam, de tekintetem ugyanolyan komoly maradt, mint eddig. - Nagyjából, de inkább azokra, akik még űzik az ipart – pontosítottam. Még mindig arcát bámultam, miközben felemelkedett közelebb kerülve hozzám. Elgondolkoztatott, vajon mennyit mondjak el neki, miket tudok. Nem tudtam, mennyire avatta be a csávó az okokba, hogy ki is ő, és bár szívesen lettem volna én az, aki felhívja figyelmét a vele járó veszélyekre, lemondtam erről a tisztről. Magyarázkodnom kellett volna, mennyit tettem azért, hogy ma összefussunk, s ennyire nem akartam kimutatni törődésemet. Nem is törődtem vele ennyire, csak a pillanat heve elragadott... Egy könnyed hazugság mellett döntöttem, miután elmélkedésemből kiragadott vezetéknevemmel. - Maradjunk a J.J.-nél, ha kérhetlek, Eastman – mormogtam. - Nem kedvelem túlzottan a vezetéknevem. - Ennek okát már tudhatta, nem óhajtottam különösebben magyarázkodni, ha rájön az összefüggésre rájön, ha nem, nem. Végre rátértem a válaszadásra. - Ugyan már, a hírek tele voltak vele; nyílt lövöldözés Miami utcáin. Meg akartam róla győződni, hogy jól vagy-e – mondtam kifejezéstelen, egyszínű hangon, miközben kezeim lassan leeresztettem magam mellé, majd zsebre vágtam őket. Információimat nem a televízióból, napilapokból szereztem, hiszen jól tudtam, bármikor lehet azokat is befolyásolni. A régi időkben nem egyszer tapasztaltam, hogy egy szervezet irányított egy-egy média csatornát, és ha úgy kívánta védelmük, szerkesztettek a híreken. De Danielle-lel szemben ez tűnt a legjobb variációnak, nem voltam benne biztos, hogy mennyire díjazná, ha kiderülne, kémkedtem utána. - De nagyon remélem, már nem találkozgatsz Dessauge-zsal – szögeztem le hirtelen kissé éles hangnemben. Szívesen felajánlottam volna szolgálataimat, hogy eltüntessem őt az életéből, de úgy véltem, az már sok lenne, ha mindent kimondanék, ami kikívánkozik. Így pillantásom ismét a kenyérszeletet habzsoló állatra esett. - Megértem, amiért más társaságra vágysz, de miért pont egy kacsa? - böktem a vizet taposó madárra értetlenkedő tekintettel. Nem találtam magyarázatot az emberek madármániájára, hiszen Mady is valami libáról hablatyolt. De az Eastman lánytól már meg sem lepődöm ilyesmiken.

Emma	Előzmény | 2013.08.01. 02:28 - #5

Minden igyekezetem arra irányult, hogy figyelmen kívül hagyjam azt a különösen idegesítő öreg szipirtyót, aki –gondolom- szerencsétlen unokáit cipelte le ide, és azt hiszem, kifejezetten örült, hogy van min csámcsognia. Ő volt a legeslegidegesítőbb az összes csodálkozását furcsa módon kifejező ember közül. Csak egy ízig-vérig gonosz pillantást vetettem a túlbuzgó nőre, majd a maradék ételért nyúlva tovább kényeztettem a kacsám. Amúgy, volt rendes, becsületes neve is - Hank –de valamiért egyikünk sem szerette ezt használni. Sokkal jobban tetszett – az ebből a névből származtatott- H.ügynök, de a legegyszerűbb mégis csak a Kacsa volt… Amiket idáig hallottam-leginkább attól a vén szatyortól-már egészen biztos voltam benne, hogy az a kicsit sem gyengéden szorító kéz, ami imént tapadt a vállamra, legalább a Green Peace egyik emberéjé. De egészen más valakivel találtam magam szemben. Teljesen váratlanul ért, kacsaetetés közben, a szökőkút peremén üldögélve, hogy Jeremy Jones választ –szinte- követelő hangon számonkérjen. Nagyokat pislogtam, nem igazán értettem mi ez az egész, és mit keres itt, és már megint miért kell összefutnom vele, ha már épp rekord hosszúságú idő óta nem  járt a fejemben karakteres,átkozottul jóképű arca… Habár, most egészen tudatosnak tűnt ez a találkozás.. - Köszönöm szépen, megvagyok…- mondtam rekedtesen, értetlenkedve, hisz ez a kérdés teljesen úgy hangzott el mintha mindketten tudnánk, miről van szó. Bosszús arckifejezésével még inkább nem jutottam előrébb a felbukkanása okának megfejtésében. -És te?- néztem fel rá pimaszul, holott egy belső hang, már egy ideje el volt foglalva azzal, hogy bennem tudatosítsa, most nem igazán hogyvankázni jött…. De aztán… A következő mondata már felvilágosított. Hogy ez miért nem jutott az eszembe?!  Hát persze…De minek jött, miért érdekli, és honnan tudja, hogy én egyáltalán ott voltam? Jé… Lehet, hogy máris paranoiás lettem? Amindenit, akkor nincs is gond. - Olyan… magadfajtákra gondolsz?- folytattam én is egészen természetes hangnemre váltva - azaz elég pimaszkásan – a válaszadást, mintha csak egy éppen folyó beszélgetést terelnék tovább,pedig úgy isten igazából, fogalmam sem volt miről dumcsizunk éppen. - Egyébként, szabad tudnom, minek köszönhetem ezt…a hirtelen felbukkanást?- ráncoltam homlokom és ezzel együtt fel is álltam( karjaiból magamtól ki nem bontakozva, így –„majdnem”- egy magasságba kerülve vele, de legalábbis közelebb hozzá – Mi ez a nagy érdeklődés?- kérdeztem motyogva, szemeimet apróra húzva, gyanakvóan végig pásztázva arca minden pontján. Pillantását most is álltam-pont mind ’rég’… Micsoda nosztalgia… Csak a kacsahangok nem illettek emlékképeimbe. Kacsa ugyanis felháborodva figyelmem hiányán-és persze a finom faltokén is- nem túlelégedett, de annál hangosabb mondandóba kezdett.  Egy másodpercre visszanéztem rá, abban a pillanatban egy nagy szelet kenyeret-amit magam mellett őriztem- a magáévá tett. Végül is amúgy is neki szántam, de nem ilyen formában.. Mindegy. Sajnos-vagy mégsem- akadt egy személy, aki nem hagyta, hogy teljesen zökkenőmentes legyen a házavató bulink. Tekintetem ismét rátalált és ismét meglepetten tapasztaltam, hogy tényleg nem csak képzelődöm, még mindig előttem áll… Ezekből a sokkal kellemesebb J.J.-hez fűződő gondolataimból-amiket ennek kapcsán hagytam elmémbe kúszni- kizökkentettek. Most a szipirtyó hangja harsogta túl minden gondolatom. Egy mérges pillantással jutalmaztam ezért, majd újra csak az előttem álló félistenre koncentráltam. - Jones?- formáltam jól artikuláltan, elidőzve neve hangsúlyozásával; válaszai sürgetése érdekében.

Szandy

Előzmény | 2013.07.31. 11:13 - #4

Régen kellett ennyire a kapcsolataimra, illetve kenőpénzre támaszkodnom, és egyáltalán nem tetszett a „nosztalgiázás” oka. A lövöldözések az éjszakai utcákon elég szokványosak lettek volna, ha ismerősöm nem mutatja meg a videofelvételt, valószínűleg nem fordítottam volna az ügyre ekkora figyelmet. Azonban a modern tudományos eszköz, becsületes nevén a kamerás mobiltelefonnak hála nem tudtam nyugton maradni. Bár az akció egyik szereplőjét csak háttal és messziről láttam, fogadni mertem rá, hogy jól ismerem az illetőt. Egy este alatt összegyűjtöttem a legtöbb információt az incidensről, sőt, még a mozi biztonsági felvételeit is sikerült megtekintenem, így – legnagyobb sajnálatomra – erős gyanúm beigazolódott. Danielle-t majdnem lelőtték, s ez nem csak szimpla szórakozásból. Akkori partnerére vadásztak. Nem ismertem a személyt, csak hallottam róla – nem árt itt sem tisztában lenni a helyi erőkkel -, de most már nem fogom elfelejteni a Dessauge nevet. Irtózatos düh fogott el, mikor összeraktam a képet, legszívesebben azonnal vérontást rendeztem volna. Hogy kihez mentem volna először, a franciához vagy a bandatagokhoz, kérdéses volt, de szerencsére egy bizalmas barátom mellettem volt, hogy megállítson és józan gondolkozásra késztessen. Magam is meglepődtem, mennyire haragossá váltam, amit valójában az ijedtség váltott ki belőlem. Nagy felelőtlenségnem tartottam, hogy belerángatta az a ficsúr egy ilyen helyzetbe, mikor az elmondások szerint ő is valami nagyjátékos, szóval konyítania kellene egy kicsit a szervezetek észjárásához. Lehetett véletlen, de ebben a szakmában a hibázás nem megengedett, s muszáj volt bűnbakot találnom, s így a fél éjszakát azzal töltöttem, hogy néha magamban, néha kieresztve hangom, de nem éppen kedves jelzőkkel illettem őt vagy a családtagjait. A másik felét tervezgetéssel. Előkerestem néhány telefonszámot, teljes meggyőzőerőm latba vetettem, s végül sikerült leszerveznem segítségem. Nem a bosszúhoz, azt egyelőre elvetettem, először meg akartam bizonyosodni afelől, hogy a lány jól van. Ha ennek az ellenkezője bizonyosodik be, nagy valószínűséggel még visszatérek az elméletek gyártásához. Mivel az éjszaka közepén nem akartam beállítani hozzá, miután megtudtam mindent, főleg nem labilis állapotomban, mikor bármelyik pillanatban elveszthetem higgadtságom, vártam, míg leülepszik fejemben a történet. Ma még akadt pár előre lefixált tennivalóm, addig is, hogy majd szabadidőmben megtaláljam Danielle-t, ráállítottam egy megfigyelésre képzett cimborám. Nem álltunk olyan jó kapcsolatban, hogy minden szó nélkül elvállalja a feladatot, sokáig kellett győzködnöm és bankszámlám is megcsappant, de nem érdekelt. Munka terén megbízható volt, és csak az számított, hogy tájékoztasson, ha kell, épp merre mászkál a nő. Egy szemhunyásnyit sem aludtam, s az idő csigalassúsággal telt. Volt időm elgondolkozni, miért is fáradozok ennyit. Jó pár éve nem vettem részt hasonló intézkedésekben, most sem fűlött hozzá különösebben a fogam. Be kellett ismernem, törődtem annyira a lánnyal, hogy mindezt megtegyem, hiszen nem tagadhattam, volt valami közünk egymáshoz, főleg, miután beavattam életem titkaiba. Persze csak mértékkel. Mikor végre felszabadultam az elintéznivalók alól, teljes figyelmem az ügynek szentelhettem. Egy piros lámpánál állva letettem a telefont, majd abban a pillanatban, hogy zöldre váltott, átszáguldottam a kereszteződésen. A híreket hallgatva nem úgy tűnt, megsérült, viszont szellemi épségéért aggódtam. Érdekes dolgokat hallottam arról, mit csinál és hol, de nem volt időm ezen agyalni, voltak fontosabb kérdések is. Lehúzódtam a tér melletti úton, majd csikorgó fékekkel megálltam. Hamar megtaláltam az egy padon üldögélő emberem, ki olvasott és egy közeli büféből szerzett hotdogját rágcsálta. Ha nem tudtam volna, mit keressek, szemem valószínűleg átsiklott volna rajta. Ahogy egy pillanatra találkozott tekintetünk, a célszemély felé intett, mire biccentettem neki. Később rendezzük az anyagiakat. Hosszú, ruganyos léptekkel a szökőkútnál lévő szőkeséghez indultam. Ahogy közeledtem, újra és újra felidéztem magam előtt a felvételeken látottakat, és az az egy jó pontja volt akkori társának, hogy testével próbálta védeni őt. Reméltem, bekapott egy sérülést, ugyanis már csak annyit láttam, hogy elmennek. Hogy ki milyen állapotban, azt szándékomban állt kideríteni most. Talán a kelleténél kissé erősebben megragadtam a hölgyemény vállát hátulról, majd egy határozott mozdulattal magam felé fordítottam. Biztos kezekkel tartottam, nehogy elveszítse egyensúlyát a hirtelen mozdulattól, majd szemébe nézve rákérdeztem: - Jól vagy? - Tetőtől talpig végigmértem, de nem találtam külső jeleit sérülésnek, ettől valamelyest megkönnyebbültem. - Neked különleges képességed van, hogy a legrosszabb alakokkal fuss össze? - hangom számonkérő tónust vett fel. Bosszantott ez az aprócska tény is, hogy pont ő volt ott, pont azzal a sráccal. Ezzel a kérdésemmel nem titkoltam, tudok az ügyről, de nem is szándékoztam. Mikor homlokomból kisimultak az aggódó, bosszús ráncok, csak egy pillantást vetettem a szökőkútban bőszen hápogó kacsára. Úgy döntöttem, majd ha ezt lerendezzük, visszatérhetünk rá.

Emma	Előzmény | 2013.07.31. 00:38 - #2

Az utóbbi napjaim. Nos nem voltak valami eseménydúsak. Legalábbis aki engem kívülről szemlél, biztos ezt állítja.. De valójában… Oly sok minden kattogott az agyamban,hogy felsorolni sem tudnám. Persze,ezzel együtt járt az a furcsa tény is, hogy igen csendes voltam, és alig akartam szóba állni bárkivel is, egy valakit kivéve. Napi rutinom kissé átrendeződött. Mivel érkezett néhány diákmunkás, az én munkaidőm rövidebb lett, és ezzel együtt járt a több-elütnivaló- szabad és unalmas perc. Nem vágytam igazán senkire,amin magam is meglepődtem,hisz nem gyakran volt ilyen eset. Nehezemre esett volna azt mondani, hogy a lövöldözés, vagy Vincent miatt van… Főleg, mert nem így volt. Ebben, egy idő után biztos voltam. Nem féltem, nem képzeltem, hogy követnek, vagy épp az életemre akarnak törni. Velem van hát a baj? Ezt kellett volna éreznem, tartanom kellett volna ilyesmitől? Miért tudtam olyan könnyen szemet hunyni e felett? Olyan érthetetlen volt az egész, már komolyan féltem magamtól, amiért nem gyakorolt rám hosszútávon hatást az eset… Normális ember ezek után pszichológust fogad… Én meg élném az életem, ha épp nem kellene magammal vívódnom. Persze volt, ami azért megnyugtatott; ott és akkor nagyon is betojtam, mint egy átlagos ember-és igen, ez furcsa mód most büszkévé tett. Mégsem lehetek olyan elfuserált, rosszul bekötött. És volt olyan is, aki tényleg tartotta bennem a lelket… Mivel kissé több időm volt, és a magányt is szívesen fogadtam magam mellé, úgy véltem mártírkodásomnak nincs is tökéletesebb helye mint egy eldugott kis tavacska. Igazából, nem volt olyan eldugott –sem magányos- és kicsi sem volt igazán, de a város nyüzsgése mellett mégis csak elveszett. S amellett, hogy tényleg volt alkalmam az élet nagy kérdéseit magammal megvitatni, vagy legalább a látszatát kelteni, az egyik legjobb döntés volt-így visszagondolva- jómagam odakalauzolása. Jó barátra leltem. Habár, nem értem miért azonosultam egy kacsával, mégis…Mégis mindketten tudtuk,hogy reményteljes kapcsolat a mienk. Bár kenyérrel,vagy egyéb finomsággal nem tudtam levenni a lábáról az első alkalommal mégis végig a közelben maradt, mikor odatelepedtem elé és remek hallgatóságot nyújtott. Ő is egyedül a nagy kacsaklánttól száműzve úszkált, és azt hiszem én is így voltam…Csak engem Miami rendes emberei kerültek látványosan. Bár.. Nem voltam tisztába az ilyen madárfalka törvényeivel mégis, sejtettem, hogy kis barátomat nem nagyon kedvelik, még akkor sem jöttek a közelébe, mikor másnap visszatérve hoztam neki kenyeret… Pedig erre buknak a vadszárnyasok.. Gondolom… Mikor már éreztem, hogy a tó gyakoribb látogató beskatulyáztak minket, mint félőrültek-miközben mi egyre jobban élveztük egymás társaságát- úgy véltem itt az ideje, hogy világot lássunk. Neki és nekem sem kell ez az egész. (Eredeti tervem szerint-ami a teljes helycsere volt- őt áttelepítem a városba, én meg beállok helyette úszkálni, hiszen mindkettőnknek a másik életére volt szüksége (egyértelműen) ahhoz, hogy tiszta lappal indulhassunk - persze erről lemondtam egy idő után.)  Végül aztán eljött a nagy nap és mivel ma csak délelőtt kellett beugranom- szinte szó szerint csak beugranom- a cukrászdába utána egy fél kiló kenyérrel felszerelkezve elindultam, hogy a mára már egészen barátságos kacsámnak jobb, boldogabb életet biztosíthassak. A tónál aztán volt némi hercehurca, hiszen mégsem volt olyan könnyű a becserkészés, mint hittem,- és mellesleg gazdagabb lettem néhány csípéssel-, de aztán megadta magát, az én hű H. ügynököm. Persze, tudta ő, hogy nem akarok rosszat, egész úton a kacsa-illetve kutyáknak fenntartott kis táskában utaztatva ecseteltem neki. Ezt az egyik ismerősömtől kértem kölcsön, és a kacsám határozottan jobban mutatott benne, mint az ő hiperaktív yorkieja- és a végére meg is szokta. -Megjöttünk - bólogattam vállamról leszerelve egy újabb jutifalatot a csőrébe juttatva a Tér új háziállatának. Azt hiszem jó munkát végeztem. Miután a park egy kisebb, szökőkútját új otthonaként bemutattam, nem sokat törődve a változásokkal úszkálni kezdett. Meg az emberek is sikítozni… Hmm… Mit lehet ilyenkor tenni? Csendben tovább etetni a kacsádat. Magadban sokszor elismételni, hogy jót cselekedtél…Ha végre befejezték a sipákolást majd k is rájönnek, hogy szeretetreméltó kabalával gazdagodott a hely… Akkor majd mindannyian szívükön viselik a kacsám sorsát és legalább oly lelkesen mint én óvják és szeretik majd, miközben kenyérrel tömik a bendőjét mint én...

Szandy

Előzmény | 2013.06.20. 18:15 - #1

Kedvelt pihenőhely egy-egy városnézés közben. Van, aki csak úgy kiül ide, és bámészkodik, kipiheni a zsongó élet fáradalmait. A fák árnyékában menedéket lelhetünk a tűző nap sugarai elől, megfelelő hely egy kis olvasásra, merengésre, és a kutyasétáltatók körében is kedvelt ez a terület.

[27-8] [7-1]