FrissítésSúgó

Szandy	2013.06.20. 18:59 -
	Ahogy haladunk kifele a városból, az életszínvonal észrevehetően romlik, a fényűzést felváltja a szegénység. Többnyire munkanélküliek, betelepülők élnek itt, de köztük is van pár ember, akik ki akarnak törni szerencsétlen helyzetükből. Veszélyes környék éjszaka, főleg egyedül.

[14-1]

fantaa

Előzmény | 2013.07.14. 23:00 - #14

- Sokat – vigyorogtam rá, kifejezetten elégedett voltam magammal. – Olyan egyszerűek… - biggyesztettem le az alsó ajkam, a hangom szinte panaszosan csengett. – Egyet csettintek és bármit megadnának – csóváltam a fejem, majd halkan felsóhajtottam. Pár másodpercig arra a kevésre gondoltam, akiért én adtam volna meg bármit, de ők rám se néztek, majd újból elmosolyodtam. Senki sem azért a búvalbaszott képedért szeret. - Hm, hát biztos vagyok benne… ha nem, kénytelen leszek téged felfalni – grimaszoltam, mielőtt újból vigyorogni kezdtem. Szerencsére J. J. nem adott rá lehetőséget, hogy szomorkodni kezdjek, mert minden kényes témát olyan alaposan elkerült, mintha megégetné magát. Nem is vártam tőle mást, sőt, egy napos ismertség után, ha az ő helyében lennék, én is ezt tenném. Persze, velem más volt a helyzet; ha egy pasasom éppen úgy döntött, a nyakamba zúdítja az élete összes problémáját, készségesen meghallgattam, aztán elfeledtettem vele a dolgokat. Örültem, hogy az előző elkomolyodás után megint könnyedén beszélünk, hiszen egy felszakadt sebet minél tovább piszkálnak, annál fájóbb lesz. Most nincs itt az ideje lelkizni. - Desszert? Hm, igen – kuncogtam halkan. – Ebéd után tényleg nyalhatnánk valamit – jelent meg kaján vigyor az ajkaimon. Az utolsó sötétebb gondolataimat is levetkőztem, mint ahogyan talán a ruháimat is le fogom idővel, még ha nem is az ő társaságában. Általában nem vártam meg, míg a pasik leszerencsétlenkedik rólam a ruhákat, néhány olyan szerencsétlen volt… mindketten jobban jártunk, ha megoldottam magamnak. - Hm, ha még megvan – kuncogtam halkan, de mérget mertem venni rá, hogy nem az utcán parkolta le. Amint telefonálni kezdett, erről meg is bizonyosodtam. Ez alatt csendben lépdeltem mellette, néha oldalra néztem az épületekre, amik közt felnőttem. Szép gyerekkor? - A fenébe, lebuktam – sóhajtottam fel, majd Jeremyre vigyorogtam. – Igazából… nem csak utazni akarok benne – szálltam be mellé és megsimogattam a felém eső combját, ujjaim lassan két lába közé csúsztatva. A mozdulattól a felsőtestem is közelebb került hozzá, a füléhez hajolva kuncogtam. – Majd meglátom – dőltem hátra az ülésen, a lábaimat kinyújtottam enyhe terpeszben. Nem kellett hozzá sok, hogy elhagyjuk a szegénynegyedet, néhányan sóvárogva pillantottak a kocsi után. Nem hiába, itt nem sok ilyen fordul meg, ha van kocsi, az is már majdnem a roncstelepről lett ellopva. Ezek nem zavartak, kivéve a furgonok voltak azok, amiket még én is elkerültem. Semmi kedvem hozzá, hogy berántsanak egybe, megerőszakoljanak aztán kiszedjék a belső szerveim. – Igazából… kocsiban nem szokásom beszélgetni – jegyeztem meg hosszabb csend után. Amíg egy kocsiban ültem, ami mellesleg mozgott is, képtelen voltam megfelelő témát találni. Ha már állt, az megint más volt. Hamarosan megérkeztünk a helyhez, ami mellett J. J. döntött.

Szandy

Előzmény | 2013.07.14. 18:29 - #13

Csak mindentudóan vigyorogtam magam elé. Mindenki széttette volna még a lábát, ha akad alkalma és nem nézzük az érzelmeket, de a nőket érzéseik, józanságuk tartotta vissza attól, hogy megint ágyamba feküdjenek, hogy aztán újból elküldjem őket. De most, hogy Mady kimondta, nekem sem lett volna ellenemre a dolog. További kétértelmű megjegyzéseire fantáziám is megindult, s ha még az újdonság varázsa, az az érdekesség is jelen lett volna, talán még pár órácskát kibírtam volna kaja nélkül. De így, hogy tudtam, megkaphatom még, ha akarom, és hogy milyen vele az együttlét, türelmem nem veszítettem el; ráér még. Korgó gyomrom jelenleg minden más hangot elnyomott a fejemben. - Nem tudom, a pénzes pasijaid eddig mennyit vittek étterembe és melyikbe, de megmutatom a kedvencem – mondtam rövid gondolkozás után, hova is menjünk. Egy pizzázóval, gyorsétteremmel sokkal olcsóbban megúsztam volna, de régen jártam ott és hiányzik a normális koszt. Az alapokat én is el tudtam készíteni, de mindig azokat enni vagy az egészségtelen, zsíros ételek unalmassá tudnak válni. Bár most nem volt nálam annyi készpénz, ha emlékeim nem csalnak és nem is tréfált meg senki, bankkártyám a kesztyűtartómban lapul. - A széles választékban biztos vagyok benne, hogy találunk valami neked valót is – mondtam, miközben elindultam a lánnyal a bal oldalamon. Mindig is ügyeltem rá, hogyan sétálok nővel; Torontóban még sokat számított, ezzel is üzentem a többiek felé. - Ha pedig még utána is éhes vagy, a desszertről még megállapodunk – vigyorogtam játékosan, most rajtam volt a sor a kétértelműséggel. - Az álomkocsim két sarokra van – közöltem, miközben előkaptam mobilom és bepötyögtem egy üzenetet segítőkész barátomnak, hogy mindjárt ott vagyunk, majd mikor végeztem, egy sejtelmes mosollyal az oldalamon lépkedő Mady-re néztem. - Te csak azért jössz, hogy megint utazhass benne – gyanúsítottam pajkosan, de nem hibáztattam, én is imádtam a kicsikét. Nemsokára ott is voltunk, s miután váltottam pár szót haverommal, átadta a kulcsot. Szerencsére nem kellett itt hagynom bankjegyeket, megelégedett azzal, hogy tartoztam neki. Mikor elment, gyorsa beugrottam és kitolattam az utcára, csak ezután nyitottam ki a mellettem lévő ajtót, s vártam, hogy a szőke hölgyemény csatlakozzon. Közben ellenőriztem, mindenem megvan-e, ami szükséges az ebédhez, illetve felvettem napszemüvegem is, ami jól jött a déli órákban erős miami-i nap ellen.

fantaa

Előzmény | 2013.07.11. 23:04 - #12

A kis színjátékán elvigyorodtam. – Persze, ha ágyba akarnálak vinni, ellenállhatatlan vagy – bólintottam még mindig széles, pimasz vigyorral az ajkamon. – De ha a szerelmet nézzük? Nem-nem, maximum arra a néhány éjszakára – mértem lassan végig Jeremyt. – Igen, néhány éjszakára odalennék érted annyira, hogy széttegyem a lábam – vigyorogtam rá. Nem akartam ezekkel a szavakkal megbántani, nem is volt bennük rosszindulat, ezt egy simogatással a felkarján próbáltam jelezni. - Élvezem hát… sosem a tettek embere voltam – csóváltam a fejem, mielőtt újból elmosolyodtam volna. – Pontosabban, attól függ, miről van szó – suhant át újabb vigyor az arcomon. A többségben tényleg ez voltam; vigyorgás, kétértelmű megjegyzések, célozgatás és rengeteg félreérthetetlen érintés, gesztus. Most igazán kevésszer értem hozzá a férfihoz; nem a bárban voltunk, nem hívott meg egy italra, nem akartam itt és most lefeküdni vele, bár ki tudja, meddig lesz ez még így. - Hm, most, hogy mondod, már én is bekapnék valamit – bólintottam apró vigyorral, rá kellett jönnöm, hogy én sem ettem már egy ideje; az utolsó kaja, amit eltüntettem, egy hamburger volt, amit Larry vett még a parton. – Rendben van, benne vagyok – fogtam meg a kezét és hagytam, hogy felhúzzon. Mikor már egy magasságba kerültem vele, a szabad kezemet az arcához emeltem és az ujjaim közé fogtam az állát. – Most az egyszer… - vigyorogtam rá, kifejezetten szórakoztatott a dolog. Magamat ismerve muszáj lesz még néha meghívnia valamire, már ha akar még valahová menni velem, mert nálam sose, volt pénz, de tényleg soha. Megpaskoltam az arcát, mielőtt elvettem volna a kezem. - Igazából mindegy, mit eszünk, minden egyszerű kaját megeszek, amiben nincs hal, gomba és nagyon sok zöldség, meg nincs túl agyonpiszkálva tengeri cuccokkal meg ilyenek – léptem el az épülettől, majd kérdőn Jeremyre néztem, hol is van a kocsija. – Ha úgy vesszük, egy hot doggal is tökéletesen ki lehet elégíteni. Van mikor a virsli is elég – vigyorogtam rá. – Mehetünk pizzázni, vagy valami más étterembe… csak együnk – simogattam meg a hasam, amiben most gyanúsan lötyögni kezdett a reggel elfogyasztott pár korty ásványvíz. – Na, nyomás az álomkocsidhoz – vártam meg, míg J. J. elindult, csak utána követtem.

Szandy

Előzmény | 2013.07.11. 21:01 - #11

Megkönnyebbültem, hogy nem erőlteti a témát, sőt úgy tűnt, neki is elég volt ennyi. Még elejtett egy pár információt, de azok már közel sem voltak olyan horderejűek. - Nem hiszem, hogy azokkal a lábakkal nagy fájdalmat tudnál okozni – vigyorogtam rá, miközben rám pakolta említett testrészeit. Nyomatékosításképp végigsimítottam rajtuk, néhány helyen kissé megszorítva, mintha izmait vizsgálnám. - Még gyúrnod kell. Igazat adtam neki; az emberek túlságosan el voltak foglalva a saját kis gondjaikkal ahhoz, hogy még máséra is időt pazaroljanak. Nem titkolom, én is hasonlóképpen vagyok ezzel, bár ez a személytől is függ. Ha már közeli ismerősöm, bízom benne, bármikor hajlandó vagyok segíteni, de míg ez a kötöttség nem épül ki, nem is akarom megtudni, mivel küzd az életben, s ezzel meg is nehezítem a barátkozást. - Pedig azt hittem, ellenállhatatlan vagyok – mondtam megjátszott sértettséggel hangomban, miközben bánatosan pislogtam felé. Mondata valahol sértette férfiúi büszkeségem, de inkább megnyugtatott; ha egy olyan véletlen folytán, mint a mai, ismét összefutnánk, nem lenne kellemetlen egyikőnk számára sem. - Épp az autómért indultam, hogy hazamenjek, de nem terveztem semmit mára – feleltem kérdésére. Közben én is elszívtam a cigarettát, ami hamarosan egy pöccintést követően az övéhez hasonlóan a földön landolt. - Amíg élvezed így az életet, ne változtass – szélesedett ki újra mosolyom, majd elgondolkozva néztem magam elé. Társasága nem volt ellenemre, de nem tudtam, mihez lenne kedvem, amit ilyenkor mi ketten csinálhatnánk. Majd gyomrom megadta a választ. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én éhes vagyok. Együnk valamit! - indítványoztam, majd fel is álltam a lépcsőről. Most ébredtem csak rá, hogy tegnap este óta nem ettem semmit és már jócskán túl voltunk a reggeli órákon. Az a vacsorának nem nevezhető étkezés sem volt valami tartalmas; a fél fogamra sem volt elég a vásárban vett szendvics tetején egy mini papír amerikai zászlóval. Legalább ennyivel támogattam a hazát. - Ha kell, meghívlak, és még helyet is választhatsz – forgattam meg szemeim, majd egy apró, számító, pajkos mosolyt villantottam rá, miközben segítőkezet nyújtottam a felálláshoz, majd a biztonság kedvéért határozottabban hozzátettem. - De csak egyszeri alkalom.

fantaa

Előzmény | 2013.07.11. 14:40 - #10

Csendben kivettem egy szálat a dobozból és elvettem Jeremytől az öngyújtót is. Meggyújtottam a csikket és letüdőztem a füstöt, közben visszaadtam neki az öngyújtót. Kivettem az ajkaim közül a cigit és hosszan kifújtam a csikket, majd hátrébb dőltem és a mögöttem lévő lépcsőre könyököltem. Még egyszer megszívtam a csikket, majd felröhögtem. - Ez olyan abszurd volt – vigyorogtam a férfira, majd újabb nevetés következett. Semmi kedvem nem volt tovább folytatni a dolgot, mert tudtam, hogy attól csak még rosszabb és rosszabb kedvem lenne. Ezt nem akartam, mint ahogyan azt sem, hogy az történjen, mint legutóbb. – Utoljára talán fél éve, ha komolyan beszéltem – szívtam újból a tüdőmbe egy adag füstöt. A nikotin lassan gondoskodott róla, hogy megint ellazuljak. Nem voltam egy láncdohányos, de nem egyszer esett meg, hogy rágyújtottam. – Az egyik pasimnak – pöccintettem le a csikkről a hamut. – Hirtelen dolga akadt és elsietett… nem is jött többet vissza – vigyorogtam J. J.-re. – De most pont jó helyzetben vagyok hozzá, hogy seggbe billentselek, ha menni készülnél – emeltem fel az egyik lábam, hogy megmutassam, hogyan is találnék be a lába közé, ha ő is menekülőre fogná. Persze, nem volt ténylegesen komoly a fenyegetés, de afelől biztos voltam, hogy ha nem is a golyói, de a segge a cipőm áldozatául esne, ha most rejtélyes módon dolga akadna és távozna. - Őszintén? A kutyát nem érdekli a másik baja – fordultam a falnak háttal, a lábamat átpakoltam a férfi combjára. – Nyugi, Jeremy, nem fogok ezentúl sem a nyakadra járni, hogy a válladon sírjam ki magam – döntöttem hátra a fejem és lehunytam a szemem pár pillanatra. – Beléd sem fogok szeretni – röhögtem fel megint, mielőtt visszatértem volna a megmaradt csikkhez. Bármilyen könnyedén is hangzott, teljes mértékben igaz volt. J. J.-t maximum barátként tudnám elképzelni, de hogy bármikor is odalegyek egy olyanért, akinek már ennyi nője volt? Nem. - Meddig érsz még rá? – kérdeztem kíváncsian, mialatt elnyomtam a falon a csikket, majd ledobtam a koszos, repedezett betonra. -  Én egész nap, mint mindig. Na, jó van, amikor lemegyek a szalonba és úgy csinálok, mintha dolgoznék, ha jön valaki, megcsinálom, amit akar, de munkának nem is mondanám. Viszont abban profi vagyok, hogy egész nap ne csináljak semmit. Alszok, eszek, fürdök, keresek valakit, aki szórakoztathat… annyira nem rossz, szeretem – vontam vállat. – És mit akarsz csinálni? – vigyorogtam. Szokásomhoz híven akármire kapható voltam, és ha Jeremy azt mondaná, hogy raboljunk ki egy bankot, én abban is benne lennék. Mondjuk ezt az opciót kétlem, nem úgy tűnt, hogy szüksége lenne rá.

Szandy

Előzmény | 2013.07.11. 13:05 - #9

- Lefogadom, hogy valahol most is nálad van, csak várod a megfelelő pillanatot – vigyorogtam rá cinikusan, majd színészies sóhajjal folytattam. - De nem tudom, nekem az ilyen édes kis ékszerek nem biztos, hogy jól állnak. Valóban nem tudtam, milyen lenne igazi barátként. A másik nemmel nem igazán barátkoztam. Általában többet akartak, vagy ha esetleg nem, én voltam az, aki szerette volna bevezetni a kötöttségek nélküli szórakozást, de ez nem tetszett a nőknek. Ezért sem gondolom, hogy nagyon működne a dolog. Bár róla nem hiszem, hogy valaha többet akarna, azt, hogy én legyek a lovagja, mégis furcsa és új lett volna. - Mondd csak, Mady, úgy nézek én ki, mint aki házasodni, összeköltözni készül? - vontam fel szemöldököm még mindig vigyorogva az ő korábbi mondatszerkezetét használva. - Mindenképpen fejben tartom – nevettem fel én is. Nem volt szükségem szobalányra, magamtól is rendet tartottam, ahogyan az életben is arra törekedtem. Nem a jó munka, házasság, gyerek -féle rendről beszélek, csak ne legyen semmi komolyabb zűr körülöttem, ennyivel megelégszem. Persze nem utolsó indok az sem, hogy gyakran érkezik vendégem, aki nem nézne jó szemmel egy átlagos legénylakást. Kérdésemtől éreztem, megváltozott hangulata, s hirtelen engem is rossz érzés kerített hatalmába. Talán már nem is akartam a választ hallani. Csendben hallgattam végig, bár már a felénél közbeszóltam volna, hogy elég volt, tudtam, az számára lett volna megalázó. Eleinte érdekeltek indokai, de nem ennyire részletesen, nem egész élettörténete, ahogy én sem teregettem ki előtte az összes lapom. Azt hittem, ő is csak körülírja, ilyen hosszú beszámolóra nem számítottam. Nem is akartam ezt. Valahányszor valakinek az élete kerül szóba, próbálok minél kevesebbet megtudni az illetőről, hiszen ha belemélyedünk lelkivilágába, úgy érzem, túl közel kerültünk egymáshoz – és nem fizikailag, azzal semmi baj sincsen. Miután elhelyezkedett a lépcsőn, sejtettem, még koránt sincs vége, elhelyezkedtem mellette. Nem csak nekem volt rossz gyerekkorom. Úgy tűnik, a legtöbbünknek, kik ezekbe a körökbe jutunk, valami családi ok húzódik a háttérben. Nem kezdtem azon gondolkozni, melyikünk élt át több szenvedést, magunknak mindig a saját a legnagyobb. Valószínűleg a szülő elvesztése a legszörnyűbb, ami történhet egy gyermekkel. Mondandója közben bármennyire is akartam visszatartani az emlékeket, erőszakosan előtörtek tudatom mélyéből. Arcizmaim megkeményítettem, nem engedtem, hogy bármilyen érzelmet kimutassanak, miközben hol rápillantottam, hol hátradőlve a ritkán felhőkkel fedett kék égre emeltem tekintetem. Mikor az első és utolsó szerelemről szólt, visszatartottam egy keserű félmosolyt. Nekem is volt egy ilyenem, elég egyoldalú dolog volt, bár akkor még nem tudtam. Ahogy jobban belegondoltam, a lány hasonlított Mady-re, ő is a pénzt kereste a férfiakban, s mikor jött a jobb ajánlat, egyik napról a másikra átpártolt tőlem. Akkor fájt, majd elhatároztam magam, és azóta élem ezt a fajta életet, legalábbis a csajozós részét. Nem is próbálkozom komolyabb kapcsolattal és nem is hiányzik. Hasonlóan gondolkoztunk; inkább ők, mint mi. Az emlékek hatalmukba kerítettek, így talán percekig csak meredtem rá kérdése után is. Igen, kibaszottul sok volt. - Mindenkinek megvan a maga keresztje – mondtam kifejezéstelen hangon, és ezzel lezártnak is tekintettem a témát. Én sem szerettem volna, ha valaki szánakozik sanyarú sorsom miatt, és nem akartam egy komolyabb lelkizésbe belemenni, még a végén rám is kíváncsi lenne ugyanilyen részletességgel. Mióta Danielle-nek kitárulkoztam, és megtörtént az is, amit nem akartam, hogy érzett irántam valamit, megerősítettem magam. Bőven elég, ha azok tudnak a torontói énemről, akik most is, nem volt szükségem senki másra. Zsebemből előkerítettem a cigisdobozom és öngyújtóm, majd egy szálat meggyújtva ráérősen kifújtam a füstöt. A nikotin hatására sikerült újból eltemetni a gyötrő emlékeket, amik a sötét világba üldöztek egykor. - Kérsz? - nyújtottam felé a dobozt. Nem tudtam, cigizik-e, de ha igen, úgy gondoltam, jól jönne neki is egy kis enyhülés egy ilyen kifakadás után. Tőlem ennyi tellett, nem vagyok egy lélekbúvár, hogy azonnal szentbeszédet tartsak neki. Közben elbizonytalanodtam, mennyi időt is akarok még a lánnyal tölteni. Ha ezen a vonalon folytatódik a társalgás, biztosan rövidre zárom; nem akartam, hogy még közelebb érezzük magunk egymáshoz, mint ahogy most állunk, és tudtam, a legmélyebb titkok csak ezt eredményezik,

fantaa

Előzmény | 2013.07.10. 15:36 - #8

A homlokom ráncolva néztem rá, majd újból halvány mosolyra húzódott a szám. - Mond csak, Jeremy, úgy nézek én ki, mint aki most azonnal rád akar tukmálni egy barátság-karkötőt? – a hangom csípős volt, a vigyor az arcomon pimasz. Ezt a hangot általánosságban akárkivel meg mertem ejteni, főleg ha valami ehhez hasonló kérdést tettem fel, esetleg ironikus megjegyzéseket. Imádtam csipkelődni, egészen elkeserített, ha valaki nem vette a lapot és megsértődött, vagy csak szimplán nem szólt vissza. Igaz volt, hogy akárkinek képes voltam megnyílni, ezt idegesítő szokásomnak tartottam, de változtatni nem akartam rajta. Legtöbbször nem kérdeztek tőlem olyan dolgot, amiért mélyebbre kellett volna ásnom magamban, így nem voltam mindenki számára nyitott könyv.  Hiába mondtam el mindent arról, amiről kérdeztek és velem kapcsolatos volt, nem éreztem úgy, hogy sok barátom van, ők inkább unaloműzők és arra valóak, hogy szórakoztassanak, ha unatkozok. Larry az egyetlen, akit igaz barátnak mondhatok. - Hm, most már tényleg megfontolandó, hogy kipréselek belőled egy gyémántgyűrűt – pillantottam összeszűkített szemmel Jeremyre, majd elvigyorodtam. – Tudod, egészen csinos kis házad van és a hűtőd tartalma is szimpatikusabb annál, mint ami itt van – hümmögtem. Természetesen miután felkeltem, ráérősen tusoltam és kiszolgáltam magam a konyhában is, míg ő aludt. – Minden esetre szólj, ha kell egy szobalány – nevettem el magam. Elég szörnyű ötlet volt, főleg, ha belegondoltam, milyen remekül elvagyok az otthoni kupi közepén is, és hogyan szoktam Larryt megdobálni párnákkal, ha azt akarom elérni, hogy takarítson. Talán, ha egyszer felsöpörtem, de az is a szekrény alatt kötött ki, mert nem találtam a lapátot. Csendben hallgattam végig, míg kifejtette, miért így él. Fél a csalódástól. Mindenki fél, még ő is, én is, Larry, Riley, az eddigi pasijaim. Az, hogy nincsenek kötöttségek, engem is megnyugtatott, képtelen voltam elviselni, ha valaki határokat szab nekem, szabályokat állít fel. Ellenben ha kapcsolatom volt, a másiktól elvártam, hogy én legyek az egyetlen nő számára, imádjon, a tenyerén hordozzon, adjon meg nekem mindent, sokat foglalkozzon velem, és a többi és a többi. Ez így nem fair. - Micsoda kár – biggyesztettem le az alsó ajkam, mielőtt újból elvigyorodtam volna. – Pedig számítottam néhány ékszerre, egy sportkocsira, egy új mobilra, néhány dolcsira a számlámon… - soroltam, mindegyiknél kinyújtva az egyik ujjamat. – De rendben van, beérem a társaságoddal – sóhajtottam színlelt beletörődéssel. Természetesen már akkor sem számítottam semmi „ajándékra” tőle, mikor beszálltam a kocsijába, ez azóta sem változott. Ő egyszerűen nem az a fajta, ő nem egy balek, ő olyan, mint én. Én sem adok ajándékokat a pasiknak, nevetséges is lenne. - Félek – a kérdése mosolyt csalt az arcomra, de ez nem olyan volt, mint az előző, tömény keserűség itatta át. Nagyot sóhajtottam, mielőtt belekezdtem volna a magyarázatba; ő is felelt a kérdésemre, én is fogok az övére. Még sosem kérdeztek erre rá konkrétan, az emberek beletörődtek, hogy egy „mocskos kis kurva” vagyok, az okot nem keresték. A téma fájdalmas volt és úgy éreztem, az elkövetkezendő néhány gondolat szorítja a mellkasomat, de ez nem tántorított vissza attól, hogy elmondjam az indokokat J. J.-nek. – Rettegek, hogy valakit megszeretek… vagy akár csak megkedvelek, aztán csalódást okoz, elveszítem. Eddig majdnem minden szerettem eltűnt, érted? Mindenki. Anyám kurva lett, egészen addig, míg nem erőszakolták halálra. Apám börtönben van és ott is fog megrohadni. A bátyám…  Riley már nem az, aki volt… régen még úgy tekintettem rá, mint arra a bizonyos idősebb tesóra, aki megvéd minden rossztól, de már egyáltalán nem bíznám magam rá. A barátaim – ültem le egy már megüresedett lakóház lépcsőjére. – Larry az, aki befogadott, a röpin a magas néger srác, nagy hajjal, benne megbízok és ő mindig segít… kiállna mellettem, ha kéne, segít mindig, de félek, hogy megunja a szarságainkat, és eltűnik az életemből. Colin… ő is a barátom, de ő annyira – néztem a lépcső melletti vas korlátra, amit alaposan megrongált az idő vasfoga. Halkan felsóhajtottam. – nem segítene rajtam, ha bajban lennék. Megvan a saját kis őrült dolgaival, a drogokkal, Rileyval meg a hallucinációival, ő szerintem nem is tudja igazán, mit jelent szeretni. Más barátaim nincsenek. Az első barátomat szerettem – dőltem a falnak. A durva vakolat bántotta a bőröm, de már kellően belemerültem a beszédbe ahhoz, hogy törődjek vele. ­–Ugye de közhelyes? Az a bizonyos első, aki elront mindent és többet nem vágysz majd szerelemre. Végigment a barátnőimen – vontam vállat. – Igaz, hogy gyereke már nem lehet, de nem nagy vigasz. Beperelt – nevettem fel halkan. – Én pedig azt mondtam, erőszakoskodni akart velem – újabb vállrándítás következett. – Úgy döntöttem, sokkal, de sokkal egyszerűbb lesz az életem, ha nem az én érzéseim mennek tönkre, hanem másoké. Valaki mindig sérül, az egyik félnek biztosan fájni fog, ami a másikat hidegen hagyja. A nők törékenyebbek – ezzel vigasztaltam magam általában, ha otthagytam valamelyik pasit. – Ha úgy nézek rájuk, mint valamire, amivel magamnak jobb körülményeket tudok biztosítani, nem pedig úgy, mint egy társra, könnyebb. Nem szeretem meg őket, nem okoz csalódást, mikor otthagyom őket vagy kiraknak. Valamennyire fáj, de nem annyira, mintha szeretném őket. Ha szerelmes lennék akkor én… - pár pillanatot vártam, ezalatt Jeremy vonásait tanulmányoztam. Valahol legbelül nem akartam ennyire kiteríteni a lapjaimat, de most, hogy valaki kérdezett, magamba fojtani sem tudtam. – én nagyon sebezhetővé válnék, rettegnék attól, mikor lesz vége, mikor szeret ki belőlem, vagy hogy egyáltalán szeret-e. És ha vége lenne, akkor nem bírnék felállni a padlóról, egyre csak süllyednék és süllyednék… - míg beszéltem, hol a férfit, hogy a földet néztem. Nyeltem egyet, befejeztem a beszédet. – Hú… sok volt? – tört fel belőlem kissé kínos nevetés.

Szandy

Előzmény | 2013.07.09. 16:56 - #7

Széles vigyorral hallgattam végig elképzeléseit a jövőnkről, tudtam, hogy csak játszik, mégis a végén már nekem is sok volt. - Kétségtelenül vibrált közöttünk a levegő, de attól tartok, nem az igaz szerelem okozta. Valamint nem ér meg nekem annyit egy házasság és a gyerkőcök, hogy tizenegy emeletnyit másszak s még egy libával is megküzdjek – hangom teljesen komoly volt, hozzászoktam már a színészkedéshez az évek alatt, de szememben ott pislákoltak a játékosság szikrái. - Repetáért? Nem, de ha te szeretnéd, állok rendelkezésedre – vigyorogtam rá oldalról. - Nem, én nem nyúlom le őket... - ráztam meg a fejem, majd egy macsós mosolyt megvillantva folytattam. - Csak a szívüket, már amelyik hagyja. De hogy barátok legyünk? Mady, nekem nagyon kevés barátom van, ezt a szerepet ki kell érdemelni. Rengeteg emberrel jóban voltam, de igaz barátaim számát alacsonyan tartottam, nem akartam mindenkinek kiadni magam, életem minden kis részletét elárulni, nem bíztam ilyen könnyen az emberekben. Ahhoz túl sokat tapasztaltam már. Következő mondatára kérdőn visszafordítottam rá tekintetem. Már azt hittem, amíg aludtam, feltúrta a házat és megtalálta a pisztolyt, de ahogy megláttam, merre néz és a mondat folytatása is elért fülemig, elvigyorodtam. - Persze, de ami itt van – mutattam fejemre, - az sem kevésbé veszélyes, különben nem működne a másik sem. Ahogy lassan elindultunk, újra meghallgathattam a jövőről alkotott képét, de most sem volt ínyemre jobban a dolog. - Ha valami csoda folytán össze is házasodnánk, hozzám költöznél – jelentettem ki határozottan. Pár éve nem azért vettem meg egész szép összeget otthagyva érte, hogy most ide jöjjek. Nem is azzal volt bajom, hogy ez a szegénynegyed, és nem bírok még csak hallani sem róla. Nem, én ebből az életből már sikeresen kiléptem, mondhatni, és nem vágyom vissza. Teljesen elégedett vagyok a mostani helyzetemmel. A mindennapos fenyegetőzések, bunyók nem hiányoznak, ahogy az a félelem sem minden saroknál, mikor ugrik elő egy ellenlábasom, hogy elégtételt vegyen. Következő szavaira gondolkozva összevontam szemöldököm. - Pontosan ezért; a keret más, szinte mindegyik egy új kihívás, izgalmakkal teli, van, amelyikbe igazán nehéz beleilleszteni a képet, de ha sikerül, az feldob. Nem mellesleg, férfiból lennék, vannak szükségleteim, de nem szeretem a kötöttségeket, és így nem is ér csalódás. - Még nem sok emberrel vitattam ezt meg ilyen őszintén, főleg nem egy nővel, akivel azelőtt voltam együtt, de Mady hasonlított hozzám, nem féltem, hogy most összetörne belül és hisztérikus jelentet rendezne itt az utca közepén. Egy tartós, komoly kapcsolat csak gyenge pontot eredményez az embernek, hirtelen minden elé azt a személyt helyezi. Láttam már ilyet; egy férfi a családja miatt bukott ezreket, miután megfenyegették. - Én úgy hiszem, kivételesen nem volt trófeáról itt szó. Te nem veszed magad trófea-számba, hiszen ugyanaz volt a célunk, én pedig nem fizettem neked semmit. Mindketten élveztük az éjszakát, csupán erről volt szó – magyaráztam higgadt hangon álláspontomat. Meg is lepett, hogy feltette a kérdést, nekem meg sem fordult a fejemben, hogy én áldozat lennék egy örömteli éjszakán. - Attól tartok, tőlem ezeket a dolgokat nem fogod megkapni – néztem rá túljátszott bocsánatkéréssel arcomon, miután megosztotta velem az ő műfaját. - Nem egészen kurvás... Összekötöd a kellemest a hasznossal – szépítettem, bár a kettő majdnem ugyanaz volt. Ekkor érdeklődve ránéztem, és ha már én is ennyi mindent elárultam magamról, feltettem a kérdést: - Na és te miért nem keresel többet egy kapcsolatban a megélhetésen kívül? - Bár ezt így soha nem jelentette ki, valahogy nem tudtam róla elképzelni, hogy ellepje agyát a rózsaszín köd – nem azok után, amit mondott és ahogy viselkedett.

fantaa

Előzmény | 2013.07.09. 00:19 - #6

- Nem is tudom, miből, de ezt gondoltam… - néztem rá egy vigyorral, mikor megéreztem magamon az érintését. Valahogy képtelen lettem volna a többi nőhöz hasonlóan térden csúszni, hogy maradjon meg mellettem, költözzünk össze, házasodjunk hamar, aztán csináljon fel. Nos, az érdekes lenne. - Pedig már azt hittem, nekem hoztad a jegygyűrűt, meg a kulcsot a házadhoz – biggyesztettem le az alsó ajkam pár pillanatra. – Igazán elszomorítasz, azt hittem, te is érezted, hogyan vibrált köztünk a levegő, nekem te vagy az igazi – mindezt rezzenéstelen arccal mondtam végig, de nem álltam meg sokáig vigyorgás nélkül. – Igazán mesébe illő lenne. Gyorsan felmennék a lakásba, te meg megmászhatnád utánam a lépcsőket. A tizenegyediken lakok, a lift pedig megint beszart… Colin meg bele a liftbe – grimaszoltam egyet. – Tudod, ez amolyan Colin féle bosszú, talán a takarító jobban járna ha beledugná az orrát a kis meglepetésébe... de, ez nem is fontos – legyintettem. – Ott tartottam, hogy felmásznál, mint a hős lovag, megküzdenél a libával, aztán boldogan élnénk, születne néhány idegesítő porontyunk – még viccnek is rossz volt a „közös jövőről” felállított kép, a homlokom ráncoltam a saját kis sztorimon. – Ja, várj… te nem is azért jöttél, hogy eljegyezz, hanem repetázni – vigyorodtam el megint. - Nem, nem nézném ki – nevettem el magam és megcsóváltam a fejem. – De hát, úgy tűnik, mégiscsak van valami, ami ide tud hozni – hümmögtem. – Barátok… barátoknak kéne lennünk. Annyira hasonlítunk… bár én rosszabb vagyok, hacsak te nem nyúlod le a nőidet – vigyorodtam el megint. - Azt tudom, hogy fegyvered van… - szakítottam el a pillantásom az arcáról és szenvtelenül az ágyékára pillantottam. – Bokszerben hordod – néztem lassacskán vissza rá. Persze egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy Jeremynek van valami tényleg veszélyes fegyvere, de egyszerűbb volt elviccelni a dolgot. - Nem, nem találnád meg a nevemet – csóváltam meg a fejem. – Nem az enyém a lakás, hanem Larryé. Mi meg csak… hm, potyázunk – vontam vállat. Hálás voltam Larrynek mindenért, de sokszor nem értettem, miért fogadott minket be és miért viseli el a kis szarságainkat. Ennyire szeret minket? Lényeg a lényeg, jól esett. - Nem is értem, miért – nevettem el magam, majd ellöktem magam a faltól és elindultam balra, végig az egyik utcán. Az egész nagyrészt kihalt volt, csak három játszadozó, mezítlábas gyerek mellett mentünk el. A gyerekkoromat juttatta eszembe, mikor egyetlen játékszerünk a fantáziánk volt, nem pedig playstation, internet, de még építőkockák és játékautók sem. – Ez annyira izgi… mintha most keresnénk egy otthonos kis patkánylukat az esküvőnk utánra – cukkoltam tovább, és hogy a hatást növeljem, belecsimpaszkodtam a hozzám közelebbi karjába. – Csak azt nem tudom eldönteni, hová nézzen az ablak… a másik panelra, vagy a szeméttelepre – hajtottam a fejem vigyorogva a vállára. – Szép kilátások – engedtem el. – Miért csinálod? – kérdeztem kíváncsian. – Mindig más… a luk ugyanaz, a keret más – hümmögtem ismét, Apa mondta ezt mindig. – Trófeákat gyűjtesz… milyen érzés trófeának lenni? – vigyorogtam rá, hiszen nálam nem a „jóképű pasi, akibe egy éjjel alatt beleszeretek” polcra került. Nem is volt nálam ilyen polc… - Nekem megéri, mert sosem költök magamra… mindig van valaki, aki megvesz nekem ezt-azt, egy ideig eltart, olyan körülmények közt lehetek, amilyenek közt csak akarok… kulcsot kapok a lakáshoz, pin kódot a bankkártyákhoz, ékszereket, meg ruhákat, akármit. Kicsit kurvás, nem?

Szandy

Előzmény | 2013.07.08. 23:35 - #5

Röviden felnevettem a nevem hallatán, ugyanis miután a múltkor szóba került a névtéma, megjegyeztem, nem árultam el neki még keresztnevemet sem. Nem emlékszem rá, hogy bárkinek is eszébe jutott volna megnézni a postaládámat, vagy nem árulták el... Legtöbbjükkel nem is találkoztam az eset után. Mindenesetre Mady-nek megvolt a magához való esze, ezért meg is dicsértem magamban. Követtem a lány gyors pillantását a másik két fickóra, kik ezután inkább egymással voltak elfoglalva, s mi is arrébb léptünk kissé, hogy egyikünk se zavarja meg a másik kommunikációját. Ránéztem a tetoválószalonra, amit munkahelyeként jelölt meg; értettem, miért díszeleg rajta is egy pár,de inkább az lepett meg, hogy itt lakik. Nagyszájú, merész és bevállalós csaj volt, de mégis sok mindenben különbözött az itt élő nők többségétől. Legalábbis eddigi ismeretségünk alapján normálisnak tűnt, nem árulta a testét, dolgozott – aztán ki tudja, milyen meglepetéseket okoz még. Szemügyre vettem a házat, amire mutatott; ugyanúgy beleolvadt környezetébe, akárcsak a többi, de nem tettem semmilyen megjegyzést rá. Egyáltalán nem tartottam senkit kevesebbnek attól, hogy itt él, még bármi lehet a sorsa akárkinek, ezt tapasztalatból tudom. Csak az emberen áll, hogy elcsúszik-e a lejtőn, melynek tetején ingadozik, vagy felfele indul el. Következő szavaira kissé felvontam a szemöldököm, közben viszonoztam vigyorát. - Nem szorulok rá, hogy fizessek az élvezetekért – mondtam a kurvás megjegyzésére, miközben elindultunk, s szavaimat nyomatékosítva végighúztam ujjaim gerince vonalán egészen rövidnadrágja kezdetéig. Úgy emlékeztem, ezt szerette, habár bármelyik érintésemre reagált az éjszaka. - Egy barátomnak segítettem – feleltem szűkszavúan, miközben ő megpihent hátát a falnak döntve. - Nem néznéd ki a kis villában lakó pasastól, hogy beteszi ide a lábát? - kérdeztem vissza egy gunyoros mosollyal. - Drog nem kell, szexet akármikor kaphatok ingyen is, fegyverem van – villantottam meg egy kis titokzatos vigyort a sorolás végén. Taurusom magammal hoztam Torontóból, nem tudhattam, valaki nem akar-e eltenni láb alól, miután kiszálltam a játékból, s azóta is szinte mindenhova magammal viszem, de most otthon lapult fiókomban a fesztivál szigorú biztonsági intézkedései miatt; nem úsztam volna meg, ha rajtakapnak, hogy fegyverrel léptem be a területre. A fertőzésre inkább nem reagáltam semmit, nyilvánvaló volt, hogy azt sem kívánom. - Szívesen megnézném a postaládát, de van egy olyan sejtésem, hogy ennyi lakótárs között nem feltétlenül a te neved szerepel rajta – eresztettem meg egy cinkos mosolyt, majd még mindig beszámolóján kattogott agyam. Az egyértelmű volt, hogy nem normális emberek veszik körül, s hogy jelenleg nem igazán vágyik társaságukra; ezt kiolvastam tekintetéből. De még valami nem hagyott nyugodni... Aztán beugrott. A tegnapi fura fickó is egy libáról és valami Larry-ről hadovált, valamint Mady-ről... Mégis milyen kicsi a világ. Magamban jót mulattam a helyzeten, és ez csak segített a döntésben, hogy ne akarjak lakást nézni. - Sétáljunk, nem érzek késztetést a lakótársaid megismerésére – jelentettem ki határozottan, majd lazán, zsebre tett kezekkel el is indultam.

fantaa

Előzmény | 2013.07.08. 22:48 - #4

- Jeremy – vigyorodtam el szélesen, tényleg meg voltam magammal elégedve a postaládás ötlet helyett. Mégiscsak biztosabb támpont, mint egy egyszerű monogram, amibe bármit bele lehet képzelni és jobban szeretem tudni azoknak az egész nevét, akiknek bemászok az ágyába. Vele újabb „Jeremy” került fel arra a bizonyos képzeletbeli listámra, pontosabban ő volt a második ezen a néven. Az előtte lévő egy rendkívül édes, nálam fiatalabb srác volt, az a tipikus kisfiús, akit ezer örömmel babusgattam. Hát, ő egy kicsit másfajta volt. A kérdést hallva szélesen elmosolyodtam, szórakoztatott a tudat, hogy nem is fordul meg a fejében, hogy itt lakok. Futólag Martinra és az „Öregre” pillantottam, a főnökömet mindenki így ismerte és így emlegette. Úgy tűnt, vették a lapot, mert izgatottan folytatták előző témájukat, így arrébb sétáltam Jeremyvel. - Itt dolgozok – intettem a fejemmel a kis luk felé és futólag szemügyre vettem a feketére festett ajtót, felette a „tattoo” feliratot, a benti félhomály és az ajtóban álló termetes férfi nem láttatott többet a helyből. Aki itt tetováltat, az tényleg bátor. Higiéniai problémák nem igazán voltak, legalábbis senki nem jött vissza panaszkodni, nekem sem volt bajom semelyik piercingemmel vagy tetoválásommal, amik itt készültek. Amilyen visszataszító ez a hely, annyira jó munkát végeznek. - Meg itt is lakok – mutattam a szomszédos épületre, de a tekintetemmel a férfi arcát fürkésztem, amin eddig nem láttam túl sok érzelmet, talán csak éjjel pár pillanatnyi elégedettséget… aztán bealudtam. Sosem szégyelltem, honnan jövök, és hogy hol töltöm a napjaimat, akárkinek elárultam, akit érdekelt, de abból nem volt sok. Sose kérdezték, honnan jövök, mikor valakinél napokat töltöttem, sosem érdekelte őket, hová megyek, ha kiraktak, mint egy megunt játékot, én pedig sosem avattam be őket a saját kis lelki világomba. Bőven elég volt nekem egy bankkártya, amiről lassan átvándorolt a pénz a sajátomra, és még szólni sem szólhattak; ők bízták rám. Már egész régóta csináltam ezt, alaposan meg akartam szedni magam pénzileg, hogy sose jussak anya sorsára. Elég volt, hogy egyszer megtörténik ilyesmi az életemben. Az, hogy esetleg bajba keveredhetek, sosem jutott eszembe, sikerült az egészet elásnom a lelkem mélyén és csak néha gondoltam rá, hogy okosabb lenne leállni; aztán megint kivertem a fejemből. - De engem az sokkal jobban érdekel, hogy te mit keresel itt… nem olyannak tűnsz, mint aki ide jár kurvázni, de ki tudja – vigyorogtam rá, majd elindultam ahhoz a házhoz, amelyikben mi laktunk. Amint árnyékban voltam, a hátamat a falnak döntöttem. – Itt bármit meg lehet kapni olcsón – fontam össze a kezem a mellkasomon és lassan végigmértem Jeremyt. – Drog, szex, fegyver… fertőzések – vigyorodtam el az utolsónál. - Feljössz? – pillantottam az épületre, amiben már egész régóta itt voltunk és még mindig sokkal jobb állapotban volt, mint az, ahol gyerekkoromat töltöttem. – Mondjuk szerintem már megint őrültek háza van, mert a bátyám tegnap a napon megsült, mint valami grillcsirke, a barátja pedig ugráló várnak használja a hátát, a liba meg szerintem megint betámadta Larryt – hümmögtem egyet, majd vállat vontam. – De van egy szoba, ami nyugis. Hát… sértetlen – javítottam ki magam gyorsan. – Sétálhatunk is – néztem kíváncsian J. J.-re, elég egyértelművé téve,  hogy számítok még egy ideig a társaságára.

Szandy

Előzmény | 2013.07.08. 22:13 - #3

A fesztiválon, miután az Eminem koncertről a kislány hajthatatlanul távozott, még jó pár nőt szórakoztattam társaságommal, de egyik sem fogott meg annyira, hogy mindenképpen megfektessem őket. Erről már le is mondtam, mikor a hajnali órákban ráakadtam a parton egy barátomra nem egészen beszámítható állapotban. Mivel láttam rajta, hogy egyedül nem fog hazajutni, segítő kezet nyújtottam neki. Nem volt kedvem a hasonló mentőakciókhoz, és már nem is tudom, mióta ígérgeti nekem, hogy ő bizony abbahagyja a drogozást, de mit tehettem volna? Én is voltam ilyen helyzetben, jól tudtam, nem a legkönnyebb kimászni belőle. Így kerültem most ide. Kikúráltam az éjszaka alatt, s kényelmetlen fotelében még aludtam is pár órácskát, de csak azután, hogy az autóm elrendeztem. Nem szívesen hagytam ilyen környéken csak úgy a panelház előtt, jól tudtam, hiába a zár, a riasztó, reggelre vagy megrongálják, vagy hűlt helye lesz. Felhívtam egy megbízható haverom – mikor Miami-ba költöztem, meglehetősen sok embert ismertem meg erről a negyedről is -, hogy szállásolja el az Audit a közeli garázsában. Miután megbizonyosodtam róla, hogy az ember megélte a reggelt, ott hagytam neki néhány dollárt, hogy vegyen magának valami kaját, mert nem találtam – persze előbb barátian megfenyegettem, nehogy másra költse -, majd elindultam a garázs felé. Az utcán jó páran megbámultak. Ezek az emberek könnyen kiszúrják a gazdagabbakat, és nem is látják őket szívesen, legalábbis tapasztalataim alapján. Kivétel persze mindig akad, különben nem lennének errefele is kapcsolataim. A szegénynegyed mindig gyermekkoromat idézi fel bennem, azokat az időket, mikor legtöbbször az utcán kötöttem ki, s szinte csak aludni tértem haza. Az első társasággal lopásokkal, csalással szereztük meg, amire szükségünk volt, s csak akkor jutottam pénzhez, mikor az alvilág magasabb emberei közé csapódtam. Nem volt könnyű visszaemlékezni, el is bambultam kissé, így csak akkor vettem észre az ismerős arcot, mikor már csak pár lépésnyire voltam tőle. Meglepett jelenléte, itt ritkán futok össze az ágyamban járt lányokkal, főleg olyanokkal, akikkel a klubban találkoztam – oda azért nem jut be mindenki. Arcomra kúszott egy kis mosoly, majd végigmértem merész öltözékét. - Mady – bólintottam egyet köszönésképp. Ha nem ő lenne az, biztosan azonnal hazavittem volna, hogy mit keres itt egyedül, főleg ilyen kihívó ruhákban, de legutóbbi viselkedésével meggyőzött, elég vagány ahhoz, hogy megvédje magát. Na és ha jól láttam, nem is volt egyedül; a közelében állt két pasas, akikről így ismeretlen nem tudtam véleményt formálni, hiszen ezen a környéken sem mindenki rossz. Találkoztam már olyan emberekkel, akik egyenesen undorodtak a gondolattól, hogy én ide jövök, hogy vannak itt barátaim, lenézték őket. De szerintem egyszerűen csak féltek; a legtöbb gyilkossági pletyka innen érkezett, pedig eddigi tapasztalataim szerint a belvárosban sincs hiány ezekből. Azonban sok embernek minden csak fekete és fehér. - Mi járatban erre? - kérdeztem megpróbálva kielégíteni kíváncsiságom, ugyanis bármennyire is jól ismertem már testét, alig tudok róla valamit, s nem is volt jelenleg jobb dolgom, a kocsi se megy sehova nélkülem.

fantaa

Előzmény | 2013.07.08. 21:31 - #2

Hajnalban értem haza a meglehetősen boldog kismama Colint és kispapa Rileyt magam mögött hagyva, akik bár szinte extázisban voltak, könyörögtek, hogy kísérjem haza őket majd, mert a hajnal az valami meglehetősen gonosz és ördögi teremtmény. Egy ideig vártam rájuk, de a végén már nagyon mehetnékem volt, főleg mert a bátyám és a „menyasszonya” eltűntek a mobilklotyók mögött. Ekkor ott hagytam őket és egyedül hazamentem. Otthon első dolgom volt megmenteni Larryt, akit a liba beszorított a fürdőbe; kivettem a kukából a legfelső kaját, ami egy félig megevett szendvics volt és nekiadtam Mellbimó őrnagynak, aki lassacskán bármit megevett, így nagyra nőtt lakótársam sikeresen bemenekült a nagyszobába hogy rettegve töltse a hajnal további óráit a hosszú kanapén. Nem ágyon aludt, mert arról vagy a feje, vagy a lába lógott le és félt, hogy a liba bármelyiket is leharapja, vagy a fene tudja. Ruhástul-cipőstül, mindenestül kiterültem az ágyamon a kisszobában és a Kevintől kapott mackót ölelgetve aludtam el. A plüssökkel szabad összebújva aludni, a pasikkal nem; a plüssök nem fognak megbántani, nem a farkuk irányítja őket és végtelen szeretetet kaphat tőlük az ember, mikor magához ölel egy pihe-puha állatkát, az utóbbiak viszont amint megszereti őket az ember, fájdalmat okoznak, kivéve Larry, Colin és Riley. Talán még a liba is, bár őt kifejezetten nem szeretem, ha valami miatt bent rekednénk a lakásban, őt enném meg először. Aztán Colint, Rileyt, ha nem jutnánk ki előbb. Magamhoz képest korán keltem fel, még csak dél múlt pár perccel, mikor ránéztem Larry mobiljára. Még akkor csempésztem át magamhoz, mikor a liba megtámadta, és tervemben volt meg is tartani, mivel az én legutóbbi telefonomat a legutóbbi pasim visszavette. Mint ahogyan a bankkártyákat is, meg a kulcsokat a házához és a kocsikhoz. Szemét, irigy dög. Lényeg a lényeg, kell egy telefonszám, amit megadhatok, és ilyenkor szokás szerint Larryét szoktam, mert arról, hogy Rileynak vagy Colinnak lenne mobilja, nem tudok. A legtöbbször a saját telefonjaimat is elvesztettem, de valamilyen úton-módon szereztem magamnak mindig újat. Elmentem zuhanyozni és hajat is mostam, minél hamarabb el akartam tűzni itthonról. Riley alaposan leégett tegnap, nagyjából Rák úrra hasonlított a Sponge Bobból, amit olyan nagy lelkesedéssel néztünk a többiekkel otthon. Most kegyetlenül nyavalygott, és nem volt neki elég, hogy én csupa szeretetből rácsaptam a hátára, ahol talán a legégettebb volt, de Colin sem értette meg, hogy fáj neki és ölelgetni akarta. Pink párducmintás fehérneműt vettem fel, szürke pántost mély kivágásokkal elöl és oldalt, pink pamutsortot ami nem volt túl hosszú és általában aludtam benne, de most muszáj volt, mert elment a kedvem a farmertől és tangában sem akartam szaladgálni, felemás zoknit, mert nem találtam a párokat és a Conversemet. Nem hordtam sok ékszert, de most felvettem a fonott bőr karkötőmet és a bőr láncon lógó keresztet is a nyakamba akasztottam, utóbbit a pólóm alá dugtam. Mindkettő fontos volt számomra, talán ez a két ékszer volt, amit legtöbbször látni lehetett rajtam. Átfésültem a hajamat, kihúztam a szememet ceruzával és lesétáltam a lépcsőházból, mert a lift megint elromlott, pont a mi emeletünkön, azt pedig, hogy Colin milyen meglepetést hagyott benne, nem akartam látni. Átsétáltam a tetováló szalonhoz, a velünk szomszédos panel aljában volt az egyik garázsban kialakítva. A főnök és a másik korombeli fiatal, Martin kint álltak a bolt előtt és nagyban beszélgettek valamiről, mikor odaértek. Váltottam velük pár szót, mielőtt meg nem pillantottam egy ismerős arcot. Elvigyorodtam és a férfi felé fordultam, kíváncsi voltam, észrevesz-e, vagy úgy kell rákiabálnom. Mindenképpen beszélni akartam vele, mert jelenleg szórakoztatóbbnak gondoltam a negyvenes éveiben járó, kreol bőrű, hosszú fekete lófarkas fickónál és a nálam két évvel idősebb, velem egy magas srácnál, akin bár volt egy kevés izom és kedveltem is, sosem érdekelt különösebben, egyetlen kis ok miatt: állandóan kopaszra borotválta a fejét. Nem szeretem a kopasz pasikat…

Szandy

Előzmény | 2013.06.20. 18:59 - #1

Ahogy haladunk kifele a városból, az életszínvonal észrevehetően romlik, a fényűzést felváltja a szegénység. Többnyire munkanélküliek, betelepülők élnek itt, de köztük is van pár ember, akik ki akarnak törni szerencsétlen helyzetükből. Veszélyes környék éjszaka, főleg egyedül.

[14-1]