FrissítésSúgó

Emma	2013.06.21. 21:35 -

[21-2] [1-1]

Emma	Előzmény | 2013.06.29. 18:55 - #22

Mindenre csak egy hümmögéssel válaszoltam. Egyszerűen nem volt több dolog, amit mondani tudtam volna. Illetve volt, de teljesen jól érzékeltem, J.J. rövidre zárta a beszélgetéseinket. Szándékosan. Megértettem. Igaza is volt, ha az ő szemszögéből nézem a dolgokat. De úgy sem tudtam sokáig ennél az álláspontnál maradni.  Zavart, dühített, bosszantott. Hirtelenjében dobbantottam is egy aprócskát lábammal, de még ez is olyan hatalmasnak tűnt a nyugodt éjszaka csendjében. Egyszerűen túl makacsok voltunk egymásnak, sosem tudtunk dűlőre jutni. Idegesített, hogy nem ért meg, hogy túl őszinte és lényegre törő. Mondatainak tömör, egyszerűsége szinte ismét önkívületi állapotba taszított. A furcsa az egészben, ami ellensúlyozta ezeket, az annak tudata volt; nem is számítottam másra. Csalódtam volna, ha ezek után nem ekképp reagál, s habár, voltak fordulatai ezek után is esténknek, összességében; kiszámítható volt. Valószínűleg nagyon is sokáig el lettem volna még ily szélsőséges érzelmek közt ingázva - hol őt kívánva, hol dühöngve, fortyogva, vele dacolva, hol pedig egyszerű haverként ugratva -, ha nem céloz távozási szándékára. Elmosolyodtam, egy pillanatra lehajtottam a fejem, majd megfordultam, szembe vele. - Ember tervez, Isten végez, tudod, hogy van ez!- ugrattam utoljára sanda képemmel, de eszemben sem volt tovább marasztalni. Mindent kipiálhattunk. Egymást is. Nem csak egy estére. - Gyere!- biccentettem, miután kiügyeskedtem másfél kézzel az ajtócskát, majd hagytam had menjen előre. Aztán az árva pokrócot is magammal cipelve követtem őt én is.  Lefele menet elgondolkodtam, merre is hevernek ruhadarabjai, amit még tegnap vakartam le róla. Csendes –és azt hiszem kissé kellemetlen- másodpercek is voltak azok, amik ezután következtek. Igyekeztem gyorsan összekapkodni és visszaszolgáltatni gönceit, hisz gyanítottam, nem alsógatyába szeretne hazakavarodni. Amíg pedig öltözött, ellentmondást nem tűrve gondosan –akárcsak ő kezem- becsomagoltam tortáját. Semmi kedvem nem volt még napokig találkozni a fura J betűjével… Mikor már teljes pompájában, útra készen állt előttem, summáztam jól sejtettem; az ingje neki jobban áll-ugyanis én eljátszottam az ötlettel, azt megtartom. Úgy éreztem jól döntöttem, mert ez igenis egy fontos döntés volt. Talán azt jelképezte, eleresztem, és nem akarom már őt olyan görcsösen. Vagy lehet, hogy nem volt több buta lányos hagyománynál, amit én most elhagytam. Lényegtelen… - Tessék!- mosolyogtam rá kezébe nyomva a süteményt, majd kikísértem az ajtóig.  Nem igazán találtam a megfelelő szavakat, de mintha nem is várta volna őket. Azon mi már túl voltunk. - Kéz- és lábtörést! –sóhajtottam fel, de mikor pillantásunk találkozott egy utolsó vigyorgó-kacsintást küldtem felé. Most aztán tényleg nehéznek éreztem a szívem, de úgy sejtettem, egész jól bírtam az atrocitást. És bírtam őt is. Nagyon is. Lezárt kör

Szandy

Előzmény | 2013.06.28. 23:13 - #21

- Én egyáltalán nem találom ilyen nevetségesnek a helyzetet, Danielle – dünnyögtem borús arccal, míg a lány röhögése csillapodott. Nem tetszett, hogy nem vett komolyan, sőt, még ki is nevetett a hölgyemény; ilyenre még nem igazán volt példa. Dacolt velem, mint ahogy senki más, és bár belül fortyogtam, tudtam, korábban emiatt is fogott meg. Majd a levegő egy pillanatra bennem rekedt, ahogy megéreztem érintését hasamon. Bőrömön hidegnek hatott keze, amitől kissé megborzongtam, és mégis forróság öntött el. Ugyanúgy éreztem testének vonzó hatását, és önuralmam bizony be kellett vetni, nehogy valami őrültséget tegyek. Észben tartottam korábbi elveim – Úristen, elveim vannak vele kapcsolatban -, így sikerült nem magamhoz rántani őt, hogy teljességében hozzám simuljon. - Nem, nem igazán érdekel mások véleménye – mondtam közömbösen, miközben még mindig újszerű gondolataim jártak fejemben. Kétségtelenül kívántam őt, mégsem akartam megfektetni, sőt, az imént úgy aggódtam érte, ahogy már rég nem. Ez mind új volt számomra, és úgy, ahogy ő – én sem tudtam hova tenni ezt az egészet. De kezdtem úgy érezni, minél előbb otthon kell lennem, hogy végre tisztán lássak és ne zavarjon be kínzó közelsége. Mert már fizikai fájdalmat okozott, hogy nem tapadhattam rá kívánatos ajkaira, amelyek oly csábítóan formálták a szavakat. Egy pillanatra talán engedtem a kísértésnek; perzselő szemeim ővéibe fúrva közeledtem alig észrevehetően, de még időben megálljt parancsoltam a nőfalónak. Nem itt, nem most, és legfőképpen nem vele. Nekem okozott megkönnyebbülést, mikor a testi érintést megszüntetve elsétált tőlem és újra a korláthoz lépett, miközben egy olyan mondatot hallottam, amin elgondolkodtam. Éreztem, ez nem egyszerű téma lenne, ha jobban belevetnénk magunk, hiszen jól ismertem azt a nemtörődömséget, amivel közölte ezt az egyszerű mondatot. - Akkor már értem, honnan ez a szabadelvűség – vontam le saját következtetésem egy apró, játékos mosolyt az arcomra varázsolva, hogy enyhítsem az egész komolyságát.. Ha valóban úgy volt, ahogy állította, szüleit egyáltalán nem aggasztotta, mit csinál éppen lányuk, így nem is korlátozták. Magam sem tudtam, milyen egy rendes családban, de nem gondoltam volna, hogy neki is lennének ilyesfajta gondjai. Mikor már az a gondolat is átfutott fejemen egy pillanatra, érdekel múltja, úgy döntöttem, itt az idő a távozásra. Nem akartam még többet megtudni róla, azzal csak megerősíteném a kötődését hozzám, ami nem lett volna kellemes nekem, épp úgy, ahogy számára sem. Egyszerűen nem az a fickó vagyok, aki kell neki, hanem valaki mást lát belém; talán legbelül ott is van, talán ha nem folytak volna körülöttem azok az események, most ő állna itt helyettem. Csakis ezzel tudtam magyarázni a kialakuló érzéseit irántam, hiszen mindvégig pontosan tudta,mit akarok csak. - Későre jár – törtem meg a beálló csendet mint egy magyarázatként. - Eredetileg úgy terveztem, ma is otthon leszek. Jól jött volna, ha mondhatok valakit, aki vár, aggódik értem, de nem hazudhattam. Mindketten tudtuk az igazságot, és így elég gyengének tűnt a kifogásom. De úgy véltem, neki is jobb, ha magára hagyom, és nem lát egy ideig... Talán soha többé.

Emma	Előzmény | 2013.06.28. 17:57 - #20

Nevetésemet alig bírtam visszafojtani, és abban a pillanatban, amikor már keze derekamat szorongatta, nem is próbáltam. Könnyeim, nem kudarcom miatt törölgettem most, hanem J.J. ijedt pillantása volt az, ami ennyire elszórakoztatott. Nem hittem, hogy ennyivel is kihúzhatom nála a gyufát, ha tudom, talán hamarabb hívom fel ide. Ami pedig a biztonságomat illette, pontosan tudtam, itt egyáltalán nem mozog a korlát, tehát, ha csak egyensúlyommal nincs gond,- márpedig nincs- akkor nincs veszély sem. Színjátékom viszont túl jóra sikerült. Dorgáló szavai, csak fokozták a jókedvem s jellegzetes nevetésem csak sokára hagyott alább. - Úristen, már fáj a hasam!- motyogtam a kacagásom utolsó morzsáival, egyik kezemmel hasamat fogva. Ahogy lassan elmúlt a görcsös nevetés bendőmet sem kellett tovább fogdosnom. Elvéve tehát enyémről, lazán övére vándorolt kacsóm; válaszként az én derekamon pihenő kézre. - Nem tudtam, hogy ilyen szívbajos vagy!- folytattam mozdulatsorom alatt. Már rég le kellett volna mondanom róla és az észveszejtő kockáiról. Már rég, de én még mindig akartam őt. Ez az egész csak akkor érhet véget, ha már nem érzem közelségét. Ez biztos, most már világossá vált. És azon is csak most gondolkoztam el először, vajon velem, meg volt-e elégedve? Vajon az én külsőm is vonzza őt, vagy valami egészen más miatt akar újra? - Most meg általánosítasz!- csóváltam rosszallóan a fejem, s éreztem újra azt, amit már oly sokszor, ha csak hozzám ért. - Én egyáltalán nem komplikálom túl, és nem tartalak, rossznak, butának, legalábbis biztos, nem azért amit te hiszel. De azt az egyet viszont tudom, hogy téged ez nem érdekel…- sóhajtottam fel lemondóan, hiszen ha másra nem is, egy kérdésre már tudtam is a választ. Így, nem is akartam feleslegesen a véleményemmel bombázni. Nekünk már nincs miről beszélnünk… így gondoltam, s el is távolodtam volna tőle, ha nem teszi fel következő, költőiként értelmezett kérdését. Egy vigyor jelent meg arcomon. - Azt kell, mondjam, téged nem nehéz!- ingattam fejemen aprókat, de szemeitől nem tudtam elszakadni. Kezeink még mindig egymáson pihentek, és mintha a távolság is csökkent volna. Nem az nem lehet, hiszen meg sem moccantam… vagy mégis? Csak hallucinálnék? Mindegy! Egy sóhajjal elszakadva látványától ismét, egy újabb oldalra sétáltam, hogy abból a szögből is csodálhassam a várost. - A szüleimet például sosem sikerült- rándítottam egyet vállamon nemtörődöm hangsúllyal, majd aprókat nyomkodva teszteltem a fa tákolmány e részét.

Szandy

Előzmény | 2013.06.27. 23:27 - #19

Megforgattam a szemem már ismerős makacsságára, és úgy döntöttem, hagyom, hadd ringassa magát abban a hitben, beletörődtem igazába. Nem tartottam annyira fontosnak a témát, hogy tovább vitatkozzak róla és elmagyarázzam neki a nyilvánvalót. Az ő szájából hallva szavaim feldühítettek, de amit ezután művelt, kiverte a biztosítékot. Hirtelen nem tudtam, szándékosan csinálja-e ezt velem, de volt egy erős tippem; túlontúl hozzászoktunk ahhoz, hogy a végtelenségig húzzuk egymás agyát. - Ha ezt most azonnal nem hagyod abba, én leszek a legnagyobb veszély, akivel valaha is szembe kell nézned – morogtam hangomba kellő élt csempészve. Nem bíztam az öreg tákolmányban, és valami azt súgta, Danielle sincs teljesen beszámítható állapotban, legalábbis hangulata nem passzolt szituációnkhoz. Mit művelsz velem, te nő? Még magamat is megleptem ezzel az intenzív aggodalommal, ami testi épségére irányult, de arra jutottam, azt sem szeretném, ha akárki, bárki más megsérüljön társaságomban – persze, csak ha nem én okozom. Magamban lassan elkezdtem számolni; ha nem áll le, istenbizony lekapom onnan. - Akkor ha felébrednek, csalódnak – mondtam érzelemmentes hangon egy aprót rándítva vállamon rómeós megjegyzésére. - Nem én vagyok a hősszerelmes, de a velem járó izgalmat sem utasítják el. Közben szememmel követtem ide-oda járó arcát, amely hol rám, hol a messzeségbe tekintett, de egyre inkább felhúzott, s már-már szavaim keménységét sem tudtam felmérni, és talán eltúloztam kissé. Mindenesetre lelkiállapotom ellentétben állt az övével, erről megbizonyosodhattam nevetésbe torkollt korholásából. - Danielle, tudom, hogy erős nő vagy, de... - próbáltam enyhíteni és válaszolni fenyegetésére, azonban hirtelen egyensúlyvesztésével belém fojtotta a további szavakat, és karjaim máris dereka köré fonódtak. - Na jó, ebből elég volt... - mondtam, miközben egy határozott mozdulattal leemeltem eddigi helyéről, hogy talpa ismét biztonságosnak nevezhető talajt érjen. - Ne hősködj többet, ha megkérhetlek! Tényleg nem szeretnélek mentőbe pakolni. Hangom a végére összeszedettebben csengett, miután sikerült legyűrnöm a kezdeti ijedelmet. Egyik kezem még mindig hátán pihent, hiába, közelsége még mindig jól eső érzéssel töltött el. - Ne komplikáld túl a dolgot! - kértem valamivel lágyabban. - Ti nők, mindig csak ezt teszitek... - tettem hozzá alig érthetően, magam elé mormogva. Most éreztem azt, hogy feszültségem csillapodni látszik. Hihetetlen, mennyivel képes felkorbácsolni idegeimet, pedig hidegvéremről voltam híres. - Kikészítesz, ugye tudsz róla? - fejeztem ki hangosan is gondolataimat egy apró mosoly kíséretében, miközben tekintetem világos íriszeibe mélyesztettem.

Emma	Előzmény | 2013.06.27. 22:08 - #18

Megcsóváltam a fejem. Továbbra sem értettem vele egyet. Szinte semmiben sem értettünk egyet. - Senki véleménye nem érdekel, innen látszik Miami!- folytattam makacsul. Utáltam, ha így próbálják elvenni tőlem a kis boldogságom. Miami belátható az én rozoga teraszomról és kész. Nem érdekelnek az érdekességek, ugyanis innen minden fontosat látni, hisz egész Miamit belátni. Ezen gondolatok miatt egy helyeslő bólintás is előtört belőlem, de ekkor J.J. már mellettem volt, amit hirtelenjében nem tudtam mire vélni, majd szavai kisegítettek. Felvont szemöldökökkel pásztáztam most. - Biztos vagyok benne, hogy néztem szembe már nagyobb veszélyekkel is- idéztem tőle válaszképp egy pimasz mosoly kíséretével. Nagyon igyekeztem most a legjobb álarcomat felhúzni, és azt az Ellet mutatni, akit idáig ismert. Tudtam, hogy az a gombóc, ami most sikerült lenyelnem még vissza fog térni. Szeretettel vártam. Rég nem tartottam már sírós estét… Folytatván előbbi kis húzásomat lassacskán előre-hátra kezdtem dülöngélni, de kezeim magabiztosan tartottak kétoldalt, persze mindezt úgy tettem, mintha egyáltalán nem szándékos volna. Közben ismét elnéztem. Éreztem, közelségét nem tudnám régi kis játékaink nélkül viselni, és azok már nem voltak aktuálisak… Emiatt is néztem el miközben letörölhetetlen vigyorom még mindig jelen volt. - Hmm, van benne valami, de mit szólsz ahhoz, ha azt mondom; mégsem te kellesz a nőknek, mindenki a Rómeóját keresi…- néztem rá diadalittasan megjegyzésem után. Íriszeiben még mindig el tudtam veszni… - Az öngyilkosság meg… Hmmm elég közhelyes lenne belehalni a szerelembe, nem? Akár újíthatnák is!- nevettem fel saját képtelen ötletem.  El sem tudtam volna képzelni, mi van, ha ezt teljes komolysággal mondom. Persze, jó volt ez egy újabb kis játékra, de reméltem, hogy nem érti félre, ugyanis nehezen viseltem volna egy újabb kioktatást. Megrökönyödve néztem rá, mikor elhangzott a következő válasza. Igazán mérges voltam most már. - Ne mondd azt, hogy ne erőltessem meg magam, ne légy már ilyen irtó lekezelő, vagy holnap nekem kell majd magyarázkodnom a rendőröknek!- hadartam szavába vágva ingerülten, de kellőképp határozottan-bár ez egy idő után nevetésbe fulladt-, miközben mellkasához nyúltam. Mindkét kezemmel. Igen, megszokásból tettem. Úgy terveztem ruháját szépen megmarkolva „fenyegetem” majd meg, de rájöttem jelenleg nem visel túl sok mindent. Hát, maradt a csupasz teste,s bár éreztem, visszanyertem egyensúlyom, hiába lendültem épp „ruhájáért” elég merészen, egy apró sikkantással egybekötött „hupszot” hallatva tettem; magabiztosságom oda. Miután már rendben voltunk (akárhogy is) válaszoltam csak előző szavaira. - Ha ilyen egyszerű lenne, már én is rájöttem volna!-fúrakodtam szemeibe, ezzel is nyomatékosítva, nem vagyok szőke liba!

Szandy

Előzmény | 2013.06.27. 21:22 - #17

Jóízű nevetésem csendült fel a néma éjszakában Danielle felháborodását látva. Tudtam, hogy nem hagyja szó nélkül korábbi helyesbítésem, és nem is okozott csalódást. - Valóban nem Miami fénypontjai, de mögöttük is vannak érdekes részek – mondtam immár nyugodtan, miközben aggodalmas tekintetem vetettem rá, ahogy felült a nem túl biztonságosnak látszó korlátra. - Danielle, én nem fogok a rendőröknek magyarázkodni, ha most hátraesel és szörnyethalsz – mondtam kioktató, sötét hangon. Hogy szavaim nyomatékosítsam, mellé léptem és készen álltam, hogy bármelyik pillanatban elkaphassam. Gyanítottam, hogy egy ilyen esetet nem úsznék meg csak úgy. Amint előveszik aktám, még ha nincs is ellenem bizonyítékuk, kreálnak egyet, ez már csak így működik. Ültem már pár hetet, pedig akkor sem volt semmijük, csupán egy rosszakaróm valamilyen módon jóban volt a rendőrfőkapitánnyal. Annyira nem élveztem azokat a napokat, hogy visszavágynék a rácsok mögé, és egy gyilkosság komolyabb büntetést von maga után, mint egy kis verekedés. - Nem is mondtam, hogy én lennék a főszereplő – viszonoztam rövid pillantását, majd következő állítására csak egy keserű félmosolyra húztam számat. - Szóval komédia... - Nem igazán akartam neki kifejteni, én mit gondolok erről. Életemnek ezen szakaszát tényleg be lehetett volna sorolni ide, azonban sokkal inkább tragédiának, drámának képzeltem életem filmjét. Ötletére keserű gondolataim elszálltak és képtelen voltam nem vele együtt felnevetni röviden. Hitetlenkedve ingattam fejem mosolygós arcát látva, hiszen ahhoz képest, hogy nyíltan kimondtam, hogy viszonyulok „kapcsolatunkhoz”, túl jókedvűnek láttam. - Hogy aztán mindketten az öngyilkosságba meneküljünk? - vontam fel szemöldököm, majd megvillantottam a már jól ismert kaján vigyorom. - Különben is, Rómeó béna alak volt, sokkal többre megyek a saját szövegemmel... Bizonyított tény – néztem rá átható pillantással; rajta kívül már számtalan hölgyet sikerült meghódítanom, míg az a drámában szereplő ficsúr az elgyengülése miatt vált áldozattá. Gondolataim még a sokak által mágikus jelentőséggel felruházott égitestek sem másították meg, s hamarosan megéreztem a lány tekintetét magamon. Ahogy újra ránéztem, meg is bizonyosodhattam róla, és egy ideje most először nem is kapta el tekintetét – az utóbbi pár percen többször is rajtakaptam, hogy nem akarta, nem tudta hozamosabb ideig rajtam legeltetni szemeit. Homlokomat ráncolva hallgattam halk szavait, és a végét már nem is igazán, csak vonzó ajkainak mozgása segítségével találtam ki egy-egy szót. - Ne erőltesd meg magad – kezdtem rögtön. Nem szerettem, ha jellemem próbálják megfejteni, általában a nő nem értik életvitelemet, mit miért teszek. - Végül úgyis én leszek a rossz, talán még a buta is, aki nem hiszi el, hogy az élet szebb is lehet... - néztem szemébe egy hűvös mosoly társaságában. Mindig ez volt a vége; a nők örömmel adták oda magukat, aztán nekem támadtak, ha megvolt a lehetőségük. Persze figyelmen kívül hagytam mindet, de most megelőztem Danielle további rágódását az ügyön, segítettem dűlőre jutni velem kapcsolatban.

Emma	Előzmény | 2013.06.27. 19:02 - #16

Ott, a korlátnál állva, igen is könnyebb lett. Néhány másodpercre behunytam a szemem nagy lelkes bemutatásom után, majd hagytam, hogy gondolataim új úton elindulva próbálják meg feldolgozni az eseményeket. De J.J. hangja könyörtelenül visszarántott. -Nyugis?!- horkantottam fel nevetve. Tőle legalább egy „szép”, vagy „látványos” szócskát vártam volna, még ha sejtettem is, nem fog olyan hatást bírni rá a kilátás, mint rám. De így is jó volt. Jól elszórakoztatott a megjegyzése. Egészen addig, míg nem kötött bele előbbi szavaimba, csak egy vigyorral az arcomon pásztáztam tovább a várost. Durcásan kellett ránéznem ismét. - Miért mondja ezt mindenki?!- csattantam fel, és átsétáltam a másik oldalra. Ott ugyanis sokkal kevésbé mozgott a korlát, amire én most fel szerettem volna ülni. Magabiztosan ültem hát oda, és csak azután folytattam. -A lényeg igenis látszik! Kit érdekel a sok irodaház és bevásárlóközpont?!- vontam vállat és ezzel már meg is győztem magam és magamban őt is az igazamról;Miami összes része látható innen, ami kicsit is fontos. Jó, talán a bevásárlóközpontot néha én is látogattam, de sosem hozott lázba annyira, hogy ne tudjak meglenni nélküle –csak az ott kapható dolgok… Még fortyogtam volna ezen a képtelen állításon, ha nem kezd csipkelődésbe ismét. Ez viszont már kifejezetten mulattatott. Közben vetettem egy pillantást az árva pokrócra is, ami úgy tűnt még is hasztalan lesz ma éjjel. - És úgy érzed egy romantikus filmbe csöppentél?- kérdeztem nagy vigyorral – Csak mert akkor nagy a valószínűsége annak, hogy egyikünk csak egy mellékszereplő-fúrtam övéibe szemeim, majd hirtelenjében elkaptam pillantásom - Szerintem ez sokkal inkább egy komédia- mondtam a távolba meredve, de mosolyom, ami szinte körbeérte egész arcom egy pillanatra sem hervadt le. - Amúgy ha gondolod, még semmi sincs veszve, menj le, mássz fel a tetőn, közben idézz Shakespeare-től, én pedig úgy teszek, mintha semmit sem sejtenék, rendben?- húztam fel egy pillanatra szemöldököm kacagva, majd tekintetem, ami mondandóm alatt rátévedt, újra elvándorolt. Igazából sosem vártam el, még csak ehhez hasonlókat sem a férfiaktól. Főleg, hogy általában olyan pasijaim voltak csak, akiktől már az is nagy csoda volt, ha azt mondják; szeretlek. Így, nem is hallottam sokszor ezt. Az aktuális bandákból mindig ki kellett választanom az alfahímeket, hogy elég feltűnő és kirívó lehessek. Ők pedig már csak büszkeségből sem vágtak ilyeneket a fejemhez. De nem érdekes, nem is bántott ez sokuk részéről, hiszen nem is voltam szerelmes. Csak azt tudtam; most az tudtam volna lenni. Épp ezért is volt ütős a megjegyzése. Elég ereje lett volna, hogy lelökjön a korlátról, de valamennyire már is sikerült orvosolnom az általa ejtett sebet. Elmúlik. Pillantásom követte övét. Elmosolyodtam. - Szerintem nem a csillagok teszik - néztem immár rá. Egy ideig elidőztem rajta, látványosan, s akkor sem zavartattam mikor már ő is észrevette. - Sosem tudtalak hova tenni-kezdtem fátyolos hangon eltűnődve- Nem tudom ki közülünk a jó vagy a rossz, ki az okos és ki a buta. Sőt azt sem tudom, téged érdekel-e egyáltalán bármi is…- motyogtam inkább magamnak, s úgy sejtettem csak darabokat csíphetett el hangos gondolkozásom második feléből.

Szandy

Előzmény | 2013.06.26. 22:43 - #15

Felvont szemöldökkel követtem a lány útját a kanapéról a talajra. Hirtelen nem tudtam mire vélni szavait; ha más lány az igazi J.J.-t kapná ezután, egyszerűen bunkónak tartana, ő meg a kedves viselkedésemért neheztel. Végre el kellene fogadnom, hogy ő nem „más lány”. Nem szóltam semmit, csupán egy halk sóhaj mellett magamban eldöntöttem, nem próbálok meg kedvére tenni, ha ennyire nem akarja. Bármennyire is megkedveltem – mert megkedveltem annyira a pár nap alatt, hogy ne akarjak fájdalmat okozni -, úgy, mint előtte, engem fog látni. Ezután felvezetett az emeletre. Utunk során jobbra-balra pillantgattam felmérve a házat, és megállapítottam, néhány részlet tükrözi lakója személyiségét, azonban elég nagynak tartottam hozzá képest. Jó, én sem panaszkodhatok a majdnem-villámmal, de hozzá valami kis egyszerű, otthonos házikót képzelnék. Mikor egy létrához értünk, gyanakodva méregettem a rozogának tűnő szerkezetet. Már épp szóvá akartam tenni kételyeimet, de Danielle már magabiztosan mászott felfele. Nem tagadom, a látvány bizony tetszett; a rövidnadrág nem hagyott sokat a képzeletre, még ha nekem már nem is volt szükségem fantáziákra testével kapcsolatban. Egy kis részem most dorgált, hogy miért nem máshogy reagáltam pár perce, de elnyomtam. Így láttam helyesnek abban a pillanatban, és erről magamnak sem tudtam biztosan érvelni, hogy meggyőzzem magam észérvekkel, amiket normálisnak tartottam magammal kapcsolatban. Merengésemből hangja szakított ki, amely már ki tudja honnan, fentről érkezett. - Biztos vagyok benne, hogy néztem már szembe nagyobb veszélyekkel is – vigyorodtam el magabiztosan, majd könnyedén a tetején termettem és felmásztam. Lent első gondolatom az volt, valami poros padláson lyukadunk ki, azonban ezt rosszul hittem. A szabadban voltunk, egy tetőn kialakított teraszon. Körbetekintettem; tenger, város, szomszédos házak... Az egyetlen dolog, ami megfoghatott itt, az a már korlátnál álldogáló és ódákat zengő lány volt. - Valóban... nyugis – kerestem a megfelelő szót. Más szemnek biztosan gyönyörűnek hatott a látvány, az éjszakai égbolt, azonban engem nem kötött le annyira. Hosszú léptekkel mellé sétáltam, majd megtámaszkodtam a korláton. - De egész Miami-t nem látjuk be. Hacsak nincs röntgenszemed – mutattam a magasba tornyosuló több tízemeletes házakra a belvárosban. Oldalra fordultam és így szemléltem a szőkeséget. Azt kikövetkeztettem szavaiból, imád itt fenn lenni, de most valódi gondolataira voltam kíváncsi, leginkább arra, miért vagyok én itt. Ha a helyében lennék, rég kirúgtam volna magam. - Miami Torontóhoz képest egy kazánház, még este is – vontam vállat közömbösen. Régi városomban gyakran voltak éjszaka mínuszok, én pedig fiatalkoromban gyakran töltöttem órákat az utcán ilyenkor nem épp rétegesen öltözködve; igaz, leggyakrabban alkohol hatása alatt vagy betépve. Így hát gyakorlatilag érzéketlenné váltam a hidegre. - Ilyenkor szokott az lenni, hogy a romantikus filmekben a két főhős bevallja érzelmeit és egy szenvedélyes csókkal koronázzák meg szerelmüket, nem? - húztam számat gunyoros mosolyra a gondolatra. Talán durva volt pont egy ilyen viccet elsütni pont most, de ő akarta így, és valóban egy ilyen szituációra emlékeztetett ez az egész helyzet. - Sohasem értettem, miért vált ki ilyen reakciókat az emberekből a csillagos ég.  Most elkaptam tekintetem a nőről, hogy fejemet hátradöntve felbámuljak a sötét éjszakába, minek egét apró csillogó pontok díszítették.

Emma	Előzmény | 2013.06.25. 14:17 - #14

Csendesen szuszogtam. Ahogy ajkain pihent pillantásom, csak jobban éreztem, ahogy hangja első határozottsága után megenyhülni látszik. Egy másodperc is elég volt ahhoz, hogy megértsem, mi történik. Igazságtalan alak!- ez volt az első megjegyzés, ami elmémbe kúszott. Hiszen én sem bántam vele másképp, miután nehéz gyermekkoráról már tudtam. Nem kezdtem el babusgatni, és a világért sem akartam benne azt az érzetet kelteni, amit most ő keltett bennem; szánalomra méltó. - Ennyire ne éreztesd, hogy szánalmas vagyok!- húztam össze szemöldököm, akár egy durcás kisgyerek, ezzel megtoldva grimaszomat. Most már tényleg nem volt kedvem fentről lenézni rá, így ahogy előbb is terveztem, oldalt egy lépésszerű szökkenéssel visszatértem az eredeti magassághoz. Bár vörös kis ruhám és annak az estének a gondolata, párosítása egy mosolyt csalt arcomra, nem láthatta, hiszen ekkor még háttal voltam neki. Mosolyom amúgy is hamar lehervadt, amikor rájöttem, hogy az a kis ruha, már nincs hordható állapotban… Visszafordulva hallgattam, ahogy megígéri… Ezután perceknek tűnő pillanatokig csak pásztáztam arca minden pontját. Nem értettem miért kezdett hirtelen ennyire másképp viselkedni, s ez csak arra engedett következtetni, már azt se tudja, mire mondta ki ezt a szót. Nem kezdhettem vele semmit, nem akartam értelmetlen vitába bonyolódni, mire mentem volna? Semmire, még ha végül igazat is ad nekem. Nem, ezt nem firtattam tovább, csak biccentettem egyet, amolyan tudomásul vettem féleségképp. Aztán egy mosollyal figyeltem, ahogy arcán végigfut,- igen most az egyszer tisztán látszott-, ahogy végigfut néhány piszkos gondolat, egekbe emelő szavaim után. Persze, magától is rájöhetett nem ugyanazt értjük ez alatt és biztosan rá is jött, hiszen rákérdezett. - Mutatok valamit!- folytattam egy mosollyal, majd hátulról megkerülve a kanapét az egyik fotelből kivettem egy pokrócot. Igazából, csak a biztonság kedvéért vettem magamhoz, nem hittem, hogy túl hűvös lenne az éjszaka, de ő akkor is csak egy alsóban volt, nem lett volna kedvem később visszajönni érte, habár ilyet biztosan nem is kért volna. Gondoltam, arra is, egy kis itallal feldobhatom még az élményt, de tekintve, alighogy kijózanodott, nem akartam még csak azt se, hogy kellemesen érezze magát… - Gyere, kicsit másznunk kell!- mondtam ezután, és elindultam az emeletre vezető lépcsőhöz. Mint minden egyes alkalommal, amikor megtettem ezt az utat, most is summáztam magamban, túl nagy nekem ez a ház. De így szerettem. Tényleg nagyon a szívemhez nőtt. Minden egyes kis zuga. Minden kis bútordarab, minden ütött-kopott részlete. Miután az emeleten újabb lépcsőfokokhoz vezettem, most kicsit szedett-vedettebbekhez, hiszen ez már igen régi kis létra volt. Most kivételesen, nem engedtem elsőbbséget vendégemnek, inkább én teszteltem a rozoga kis kuckómat. Mikor körbevezettek elég nyomatékosan közölték velem, ne próbálkozzak a felmászással, ugyanis nem túl biztonságos, még ha konkrétan nincsenek is kitörve, kidőlve darabok. Persze, elég gyakran jártam ide. Ha megtiltanak valamit, csak azért is megteszem. Ez a tulajdonságom mindig megmaradt. Nem nőttem ki, ahogy azt jósolták. Talán J.J.-re is ezért fájt ennyire a fogam? Tiltott gyümölcs, már az elején is tudtam. Mégis, úgy éreztem és érzem jelen pillanatban is; nem kell más. Most mégis két szék közül a földre estem. Ugyanez volt, mikor kirúgtak a suliból. Apuékat sem érdekeltem jobban, és az ott töltött további pár hetem sem volt épp jónak mondható… Most pedig J.J.-t sem kaphattam meg, és el is ástam magam előtte. Ezen gondolatokkal nyitottam fel a kis ajtócskát, ami a szabadba vezetett. Az egyik kezemben lévő pokrócot már félre is tettem, majd én is követtem. Először kiültem a szélére, majd lábaimat felpakolva felálltam és a még lent lévő J.J.-t egy biztató vigyorral bombáztam. - Vigyázz, mert állítólag veszélyes- figyelmeztettem, de eközben intettem, hogy kövessen. Miután már mindketten a fedélzeten tudhattuk magunkat a korláthoz sétáltam. Nem akartam J.J.-t nézni, vagy érezni, persze nem kerültem volna el szándékosan, ha valamiért ő akarná pillantásom, de tudván hogy ez az utolsó dolog, amit megmutathatok neki, nem csak házamból, hanem talán magamból is, egy időre kellett a nyugi. - Lelátni a partra, a vízre- mondtam mosolyogva. - És szerintem egész Miami is látszik, a csillagokról nem is beszélve!- folytattam lelkesen- Amúgy ha fáznál, hoztam pokrócot- kapcsoltam még ehhez a pár mondathoz; J.J. –nek szántam a takarót.

Szandy

Előzmény | 2013.06.24. 23:21 - #13

Láttam fájdalmas mosolyát, és hallottam a hozzátartozó erőtlen hangot. Mégis, úgy éreztem, ő az egyik legerősebb nő, akit ismerek; egy könnycseppet sem láttam, és bár gondoltam, letörtségét sem akarta megmutatni nekem, én is hosszú évek munkájával fejlesztettem ki pókerarcom. - Ne kérj bocsánatot, jobb, hogy tisztáztuk – hangom az övé mellett már-már sértően határozott volt, bántóan nyugodt, de mégis valamivel lágyabb, mint előző szavaim. Érdeklődve figyeltem, ahogy felül, majd feláll a bútordarabra,így kivételesen ő magasodik fölém. Apró kezeit vállaimra tette, és már-már azt hittem, meg akar fojtani, de szerencsére semmi ilyesmire nem került sor. - Danielle, hányszor mondtam, hogy különleges vagy? - kérdeztem egy kis mosollyal. - Még a piros kis ruhádra is emlékszem! Valóban, ezután ha akartam volna se tudtam volna elfelejteni őt; érte küzdöttem a leginkább és tőle kaptam a legnagyobb pofonokat is. Persze nem szó szerint, azt a címet mások viselik. Úgy gondoltam, utolsó perceinkben megpróbálok a kedvére tenni, amiben csak tudok, hogy enyhítsem egy kis részem, mely sajnálatot érzett a lány iránt. „J.J., megváltoztál... sajnálsz egy csajt? Feleségül nem akarod venni?” - hallottam egy kis gúnyos hangot a fejemben, de gyorsan elhessegettem. Ezen még ráérek később is rágódni. Következő szavaira csak elgondolkodva néztem rá. Nem ígérhetek olyat, amit nem gondolok igaznak. - Ígérem – formálta a szót ajkam magától. Már mindegy volt, csak meg akartam nyugtatni, és egy kis jótékony hazugságért még nem kerülök pokolra – csak a többi tettemért. Még most is sikerült meglepnie. Azt hittem, ezek után jó ideig még csak látni sem akar, nemhogy még többet velem lenni most. Hiába, még nekem is vannak homályos foltok a női gondolkozás terén, vagy csak az övében. Hirtelen kérdésével újra meglepett. Le sem tagadhatva magam azonnal másra asszociáltam, mint amire – szerintem – gondolt. Nálam az egekbe emelés két dolgot jelentett: szex vagy drog. Mivel jelen pillanatban egyiket sem néztem ki belőle, gondoltam, más elfoglaltságot talált ki számunkra. - Szárnyaljunk! - vigyorodtam el féloldalasan, amit annyian szeretnek, majd kíváncsi tekintettel néztem rá. - Mire célzol? Bár az utolsó este kifejezés, nem tagadom, mellbe vágott. Túlságosan búcsúzkodó hatása volt, és ez volt az egyik dolog, amit ki nem állhattam; de ezt nem tettem most szóvá. Valahol mélyen pedig biztos voltam benne, hogy még összefutunk, ahogyan eddig is valahogy mindig megtaláltuk egymást. Vagy talán csak el kellett jutnunk idáig, a letisztázott befejezésig...

Emma	Előzmény | 2013.06.24. 22:03 - #12

Most, teljesen magamnál voltam.. Ahogy szavaim elhangzottak, abban a pillanatban máris vertem volna a fejemet a falnak, vagy a hozzám legközelebb eső dolognak.. Akár még J.J-nek is. Hogy nem bírtam magammal?! Úristen, megérdemelném, hogy egyenként tépjék ki a hajszálaimat. A válaszára várnom sem kellett, tisztában voltam velük. Ha nem is szó szerint, de el tudtam képzelni, hogy oktatja ki az olyan kiscsajokat, akik szintjére az imént süllyedtem. Utáltam magam.. Jelen pillanatban szerettem volna elsüllyedni, jó mélyre. Hiszen most már, minek is tagadjam. Elég időm volt belehabarodni, s aztán ész nélkül ezt közöltem is vele, rossz volt hát, pont az ő szemében elásni magam.  Idáigi megnyerő énemet lecseréltem erre a szerelmes álmodozó tini lányra, aki valljuk be, biztosan nem lett J.J. esete.  Csendesen hallgattam végig szavait. Bár viszonylag felkészülten vártam őket mégsem estek a legjobban, ahogy kinevetett, azt pedig még kevésbé értékeltem… Sóhajtottam, majd lenyeltem azt a kellemetlen gombócot a torkomban. Nem, sírásra még nem éreztem késztetést, de elég kellemetlenül éreztem magam, s ez az érzés is képes volt ilyen tüneteket produkálni. Minden egyes hangocska hosszasan csengett a fülemben.  Teljesen lesújtott állapotban voltan. Az agyam talán még ki is kapcsolt egy időre, s azzal is csak később szembesültem igazán, hogy J.J. időközben felcserélte a helyzetet. A kanapéról felpillantva rá értettem meg igazán, hogy most szépen kikosarazott. Ő áll, ő mehet, ő rá várnak a lányok, még ha nem is tudják. Őt nem hatja meg a kínlódásom, ő ezután is teljes életet él majd. Én pedig valószínűleg még napokig itt fogok heverni a kanapén, nyomorommal együtt, s talán még tovább is. Igazán nem értettem miért kellett a Sorsnak így elbánnia velem, hiszen megelégedtem volna annyival is, ha azután az egész napos vívódás után nem látom többé. Jó, persze, nem voltam hálás mikor pár napja azt hiszem, végleg kicsúszott a markomból. De akkor még volt remény, és ez volt az ami nem hagyott nyugodni. Lehet, hogy pont én kértem ezt az egészet. S végül kis gondolatmenetemből könnyedén kisül; Magamnak köszönhetem. - Sajnálom J.J., nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, magamat pedig mégannyira nem- mondtam egy szuszra. Hangom merengő, fátyolos volt. Egyszerre éreztem jogosnak, amit tett, s egyszerre tomboltam volna, amiért így az ujjai köré csavart. Nem én őt, ahogy korábban állítottam. A saját csapdámba futottam bele. Lassan felültem, hisz elég szerencsétlen pózban hagyott a kanapén, majd felálltam a puha párnákon. Így most jóval magasabb voltam nála, s lassan, gyengéden vállaira támasztottam kezeim. Szinte semmit nem érzékeltem utolsó öleléséből, vagy érintéseiből, így pótoltam. - Győztél. - erőltettem magamra egy mosolyt, ami elég fájdalmasra sikeredett. - Viszont nekem is sikerült elérnem, hogy ha idáig nem is tetetd volna, most már akaratlanul is emlékezni fogsz rám…- motyogtam s reméltem, nem érezhető annyira, mennyire szánalmas alaknak tartom magam. - De ígérd meg, hogy egyszer többre vágysz majd!- mondtam szemeiben elidőzve, a „mosolyomat” még mindig magamon tartva. Ez amolyan utolsó jó tanács volt részemről kérésbe burkolva, hiszen sejtettem, ezek után, ha marasztalnám - amit nem fogok tenni- sem maradna szívesen.  Direkt nem pontosítottam, ezt már úgy is régóta tartogattam neki, s bár nem sajnáltam, sőt valahol meg is értettem a tevékenységét, úgy éreztem nem folytathatja ezt az idők végezetéig. - Egyébként, nem akarlak elküldeni, nem rontok tovább a helyzetemen, érezd otthon magad- húztam véges erőmből még utoljára egyet számon. Próbáltam kitalálni, hogy is billenthetném át javamra a menetet, de már túlkésőnek tűnt ez a próbálkozás. Azon is elgondolkoztam, hogy utolsó csókot kérek tőle, de nem akartam ennyire drámainak beállítani a dolgokat.  - Van kedved az egekbe emelni az utolsó estét?- fordultam vissza új ötletemtől vezérelve -elfelejtve előbbi állításom-, hisz a támláról levetve magam, már majdnem távoztam a kanapéról. Bár mosolyom most is fáradt s fájdalmas volt, egy fokkal őszintébb. Egy utolsó szócsata, az utolsó estén, utoljára vele, még belefért, ha utoljára, még ő is akar engem.

Szandy

Előzmény | 2013.06.24. 20:45 - #11

Felvont szemöldökkel hallgattam felsorakoztatott érveit, elméleteit. Ellentmondó szavaim egyetlen meglepetésszerű mozdulatával belém fojtotta, hirtelen közelsége letaglózott. Azt láttam, hogy hatással volt rá előbbi kis akcióm, azonban nem gondoltam volna, hogy ennyire. Egyik keze hajamat vette célba, míg másik átölelt, ezzel tovább éreztetve a kicsiny távolságot – már ha ezt lehetett annak nevezni. Íriszeim érdeklődve csillogtak, ahogy belenéztem szemeibe, míg néha ajkaira kalandozott el tekintetem. Nehéz volt megállni, hogy azonnal ne kapjam föl és terítsem el a normális esetben ülésre használt bútoron, de most leginkább ő volt soron a lépések megtételével. - Nem, nem értek egyet – mondtam hangomra erőltetett nyugalommal,de szemeimig nem jutott el ez a hűvösség, perzselőn vették szemügyre a nő arcát. - Már elbírtam veled; miért ne sikerülne most is? Hiszen profi vagyok – villantottam meg egy elbűvölő vigyort, miközben észrevétlenül kissé előrehajoltam, így szinte éreztem leheletét is. Mondandóm közben kezeim gyengéd lassúsággal megindultak felfele combján, majd egyelőre megállapodtak csípőjénél. Azonban utolsó szavaival megfagyasztotta pezsgő vérem. Többször elismételtem magamban, megbizonyosodva, hogy nem értettem félre. Mikor felfogtam, eljutott agyamig is a mondanivalója, most rajtam volt a sor, hogy nevetésben törjek ki. Kezeimet még mindig rajta tartva hátradőltem, és így próbáltam magam lenyugtatni. Nevetségesnek hatott az ötlet. - Danielle, Danielle... - csóváltam a fejem még mindig vigyorogva, majd a szemébe néztem. - Ezzel csak azt bizonyítom, hogy bármikor megkaphatlak újra. Szünetet tartottam. A számon ülő kedves mosoly, amivel enyhíteni akartam magabiztos szavaim élét, már nem ért el szememig. Közben sebesen forogtak agykerekeim. Testi közelsége nagyon is kedvemre volt, azonban az már kevésbé tetszett, hogy gyakorlatilag a hozzám fűződő érzelmeit vallotta be az előbb, legalábbis a saját következtetésem szerint. Ez nem érdekelt volna, ha nem róla van szó. Róla, aki elszállásolt holtrészegen, aki olyan rendes volt velem minden ok nélkül, akivel megosztottam történetem egy olyan darabkáját, amit nem mindenkivel. Elsötétedő tekintettel pásztáztam szemeit, próbálva valamit kiolvasni belőlük. Egyszerűen csak nem akartam megbántani, lerombolni reményeit. Eddig azért bolondítottam nyugodt szívvel, mert tudtam, tisztában van vele, mibe keveredik velem, és nem számítottam ilyesmire. Hallottam már eleget azt a klisét, miszerint az ember nem tudja irányítani az érzelmeit, de én nem értettem vele egyet. Az embernek magának kell eldöntenie, mit akar; érezni vagy nem. Ha ez meg volt, meg tudja állni, hogy ne alakítson ki mélyebb kapcsolatot. Ezért döbbentett meg annyira a lány. Nem akartam, hogy azok közé kerüljön, akik másnap telesírják párnájukat, mert pofon vágta őket a nagy igazság; J.J. Nem fog visszatérni. Egyik felem legszívesebben eltörölte volna az előző perceket, míg a másik jól lehordta azt. Magamban tépelődtem; kihasználhattam volna a helyzetet és utolsó megjegyzésem jóvátéve talán el is érhettem volna valamit, ám rendesebb énem - amelyik egyre gyakrabban került elő társaságában, és még én sem ismertem annyira - viszont eltávolodott volna, megkímélve őt a további fájdalmaktól. Pár pillanatig lehunytam szemem, nagy levegőket vettem, majd mikor kinyitottam, eltökélten néztem rá. - Valóban nem csak egy éjszakára kellesz... Talán kettőre, vagy többre is elviselném társaságod – mondtam hideg, érzelemmentes hangon. - De ne képzelj bele többet. Utolsó szavaim metszőek voltak, de helyre kellett rakjam a dolgokat, mielőtt túlságosan belemerülnénk – mindkettőnket kellemetlen helyzetbe hozva vele. Magamat is megdöbbentettem vele, hogy nem tudtam csak úgy kihasználni, a gondolat még meg is ijesztett, hiszen ez nem én voltam. Mi ütött belém? Miért gondolok rá máshogy, mint a nőkre általában, kiket percek alatt elbűvölök, ágyamba csábítok és az aktus után minden szó nélkül ott hagyok? Különös helyzet volt, és nem tudtam vele mit kezdeni, ami szörnyen idegesített. Egy pillanat múlva kezeimet lejjebb csúsztatva felkaptam ölembe, hogy máris megfordulva őt helyezzem a kanapéra. - Ne próbálj megtéríteni, ez vagyok én. Ismersz már, nem lennék egy jó barát – szavaim kemények voltak, amiket mélyen szemébe nézve intéztem hozzájuk arcától csupán pár centiméterre. - Most egy szavadba kerül, és elmegyek – súgtam már fülébe, majd ahogy lassan elhúzódtam, orrom óvatosan súrolta arcának puha bőrét, és talán utoljára beszívtam finom illatát. Végül – bár nehezemre esett -, felegyenesedtem, egy lépést tettem hátrafelé, majd onnan bámultam szemrebbenés nélkül Danielle-re várva reakcióját, míg elnyomtam a bennem élő kisördögök, aki épp dobálta rám a szitkokat.

Emma	Előzmény | 2013.06.24. 13:40 - #10

- Nem érdekelsz, csináld utánam, ha bírod, vagy találj ki jobbat a kis izére!- emeltem magasra orromat képletesen és sértődöttet játszva pillantásomat leemeltem róla. Kitűnő agyi képességeim vannak, ha hiszi hanem, és pontosan most mutattam be. Most már úgy éreztem hasznos volt az a néhány hét, amíg teljes meggyőződéssel voltam arról belőlem költő lesz, semmi más, méghozzá nem is akármilyen; világhírű, s elismert. Persze meguntam, mint minden mást, amit az éneklés előtt csináltam. Aztán ott van az a tény is, hogy elég szeszélyes tini lány voltam akkoriban, lehet, hogy az éneklés sem húzta volna tovább, ha pár évvel hamarabb állok neki. Még talán órákat el lettem volna a múlton való csámcsogással, ha nem reagál az iménti kitörésemre olyan magabiztos csillogással a szemében. Számoltam azzal, hogy hasonlókat hallok, és a válaszom már előre kész volt; logikus, de mégis nagyon meghökkentett, hogy vagy ilyen tehetséges színész, vagy tényleg komolyan így gondolja. -J.J….- vigyorogtam és immár félig fekve akartam igen büszkén kész válaszommal kioktatni, de ahogy egy pillanata alatt ott termett néhány centiméterre tőlem, bennem maradtak a szavak. Ami minden egyes alkalommal, amikor ilyenekkel próbálkozott, most ismét lejátszódott. A szívem egyszerre állt s dobogott hevesebben, a levegővétel is egyre nehezebben ment. Nyeltem egyet és hol csodás ajkain, hol pedig szemein csüngve hagytam volna most bármit, amit tesz, hisz teljesen felkészületlenül ért. Ma tényleg nem reméltem tőle ilyen lépést. Beletörődtem abba, hogy teljesen eloltottam minden vágyát legutóbbi viselkedésével. Sajnáltam is a dolgot és nem is, de a lényeg, hogy teljesen elhittem; így állunk most. Nem utasítana vissza, és szavaival hívogat is, ha úgy van, de nekem kéne megtennem a lépést. Ehhez képest, mintha csak visszacsöppentünk volna, ugyanoda. Vagy csak bosszúból tette? Ha így van, nem tartottam volna fairnek… Ekkorát emelni a téten. Lassan ért keze pántomhoz, s szemem azonnal odavándorolt, majd villámgyorsan vissza, arcára, onnan várva a magyarázatot. Persze megkaptam a J.J. féle macsós választ, és amúgy sem konkrétan arra voltam kíváncsi jelen pillanatban mit  akar- azzal tisztában voltam- azt akartam tudni; itt akar-e hagyni néhány kellemesen eltöltött nap után. A legrosszabb hogy erre is ismertem a választ. A levegő végleg belém szorult mikor utolsó csapásként a pizsi által nem takart kulcscsontomon gyengéden végigfutatta ujjait. Miután eltávolodott tőlem néhány másodperc után követtem példáját, felültem én is, hogy az ilyen váratlan kis meglepetéseit egy fokkal jobban védhessem.  Igaz már minden gondolat a mélybe vette magát miután a szokottnál közelebb ért hozzám arca, de most mégis próbáltam nyakon csípni őket. Arcomra az elmúlt pillanatokban biztos nem pimasz mosoly, ült ki, s ez aggasztott is, de kész voltam helyeselni, ha érvként hozza azt felellenem, ugyanakkor én másnak fogom betudni, s ezt meg is osztom majd vele. - Újabb példa J.J- folytattam  mintha mi sem történt volna, de mostanra már kiült arcomra az elégedett vigyor.  - És ott volt az eset, előbb, az ajándékoddal is… Egy érintés, és a fantáziádnak már nem tudsz határt szabni, ugye?- vágtam vissza szimplán szavaimmal, ugyanis tervem még nem volt kész, milyen tettekkel is fogok előrukkolni. -  De tessék - folytattam egy gonosz görbével – ha most belemennék, csak azt bizonyítanám, amit te hiszel, hogy te irányítasz! Itt nem az a kérdés, én meg tudlak-e hódítani újra- magyaráztam, s egyszerre csak azon kaptam magam, mondandómnak jelentőséget adva ölébe ültem… - Sokkal inkább az kérdéses, te elbírsz-e velem… vagy nem értesz egyet?- kérdeztem őszinte tudatlanságot tettetve miközben szórakozottan járattam pillantásom íriszei és egyik tincse közt, amivel épp játszottam. Másik karom nyakát fonta át.  Merészebb lépést tettem, mint terveztem, tekintve hogy nem terveztem semmit, de ha terveztem volna is... Ez biztos szóba sem kerül… - Mindegy, hogy mit gondolsz vagy, hogy egyet értesz-e, már annyiszor bizonyítottam, és te is magadnak; nem csak egy éjszakára kellek-duruzsoltam egészen közel hajolva hozzá. Most.. Most már egészen biztos voltam abban, hogy önkívületi állapotba taszított az előbbi kis játéka, hisz nem tudom, ’józanul’ kimondom-e az ilyesfajta gondolataimat… Azt hiszem a válasz egyértelmű; nem..

Szandy

Előzmény | 2013.06.24. 11:56 - #9

Jót mulattam visszavágásán csipkelődő szavaimra, és végre úgy éreztem, ismét biztonságos vizeken evezünk, szócsatáink már megszokottak voltak. - Ez a „kis valami izé” nem győzött meg a kitűnő agyi képességeidről – mondtam vigyorogva, miután próbálta más szóval meghatározni előbbi előadását nem sok sikerrel. Majd csak szemforgatva reagáltam le hirtelen elfekvését és nevetését; kezdtem úgy érezni, nem egy érett huszonéves nővel vagyok egy házban. Mikor lecsillapodott és újra felült, figyelmesen hallgattam szavait, melyekre egy számító, apró ördögi mosolyt varázsoltam arcomra. Belül igazat adtam neki, ó, de még mennyire! Egyetlen szavába kerülne, és máris visszatérnénk hálójába... mondjuk felőlem maradhatunk itt is. De nem akartam neki megadni ezt az örömöt, hogy tudtára adom, igaza van, győzött. - Komolyan azt hiszed, te irányítasz? - kérdeztem vissza titokzatos arccal. - Bizonyíts! Csavarj az ujjaid köré egy pillanat alatt! - hívtam ki egy újabb játékra ugyanolyan magabiztosan, ahogy nemrég ő mondta ki állítását. Biztos voltam benne, hogy teljesen ura vagyok a helyzetnek, és egy ideig kibírnám az ostromot, ezután pedig még jól is elsülhet minden. Következő szavaira rávillantak szemeim. Találgatása egészen pontos volt, hasonló képzelgéseim is születtek róla abban a pár percben, de így kimondva őket, még jobban tetszett az ötlet. Tükörszerű vigyorra húztam szám, majd a pillanat törtrésze alatt csupán centikre csökkentettem a köztünk lévő távolságot. Kezemmel megtámaszkodtam dereka mellett, s így gyakorlatilag fölötte voltam a félig fekvő lánynak. - Pontosan – mormoltam lágyan, miközben pajkos csillogással a szememben íriszeibe véstem tekintetem, majd egy csábos mosoly kíséretében hozzátettem – De megelégedtem volna a fehérneműddel is – húztam végig egy ujjam a pólója alatti melltartópánton. Valószínűleg ezzel átléptem egy határt – a sajátomét is -, így hát még megérintettem a pizsamafelsője nyakánál fedetlen bőrét, majd győzedelmes mosollyal visszahúzódtam. Meg akartam őt győzni arról, ő is akarja azt, amit én, egy kis löketet adni neki, ám ha tartani akarom magam korábbi szavaimhoz, nem szabadott tovább hergelnem az így is szabadulni vágyó, eddig jó mélyre eltemetett vágyaim. A kihívásra invitáló szemekkel bámultam rá, miközben próbáltam rájönni, hogy reagál minderre, hogy mindig egy lépéssel előtte lehessek – bár már megtapasztaltam, ez nem is olyan egyszerű esetében.

Emma	Előzmény | 2013.06.24. 09:46 - #8

Dalom végeztével egy izgatott-elégedett mosoly kúszott arcomra, miközben félretettem a hangszerem. Csakugyan így fogadtam az első szavait is. Majd egyre szélesedő mosolyom után hamarosan én is megszólaltam.  - Nem tudnád elviselni, mi? Ha el kéne fogadnod, hogy nem csak az ágyban, hanem agyban is jó vagyok, sőt kitűnő!- vigyorogtam visszavágásképp. Még hogy álmatlan éjszakák? Elegek voltak a nappalok, éjszakákra már nem szorultam… -10 perce még azt sem tudtam, hogy lesz mivel kiengesztelnem!- folytattam az érvelést, miszerint ezt igenis, most találtam ki. És meg kell, hogy mondjam, ezzel is meg voltam elégedve, akárcsak a kis „szerenáddal”- ahogy ő fogalmazta. - De had szögezzem le, ez nem szerenád volt, csak szülinapod alkalmából, egy..egy kis..valami izé!- definiáltam kisebb zavartsággal, ugyanis rám nem jellemző módon, most nem találtam a megfelelő szavakat az előbbi játékomra. Ezen egy darabig el is merengtem, milyen megfelelő nevet is adhatnék ennek az egésznek, de aztán J.J. szavai újra csak félbeszakították elmélkedésem. Ha volt valami, akkor ez volt az, amivel kivívta az Elles- megdöbbenést. Egy nagy hahotázással dőltem hátra, - így fekvő helyzetbe kerülve- a kanapén amint az első sokk lefutott. - Hogy elcsábítani?- nevettem jóízűen még mindig. - Ugyan már!- szórakoztam még egy ideig ilyen pozícióba, majd kis idő múltán kezeimmel hátul támaszkodva felültem. - Ha csábítani akarnálak, tényleg úgy gondolod, hogy ennyi mindennel bepróbálkoznék?- vigyorogtam még mindig. - Komolyan, ezt hiszed?- csóváltam fejem hitetlenkedve, de mg mindig jót mosolyogva a dolgon. - Egy szavamba sem kerülne, és enyém lennél, egy pillanat alatt az ujjam köré csavarnálak!- állítottam büszkén és magabiztosan, akárcsak egy kisgyerek, aki valami újat tanult… De nem.. Most komolyan. Olyan felszínesen, egy éjszakára, vagy akár többre is megkaphatnám, ha ezt akarnám. És egy részem akarja is a testiséget, de a másik, a józanabb, valamiért azt próbálja elhitetni velem; akár többet is kaphatok. - Az arcod, amikor megláttad a gitáromat és a pizsimbe engem.. Nekem kéne fizetni érte!- dőltem ismét hátra, de most megállapodtam őt nézve s könyökölve, így mégsem teljesen kifeküdve, mint előbb. - Mire számítottál?- néztem rá szemöldököm húzogatva igazán kacéran, de egyben gonoszkásan vigyorogva. - Apró szexis hálóköntösre? Netán jelmezre?- szórakoztattam magam, s most már kezdett az egész olyan érzetet kelteni bennem, mintha csak pizsipartiban lennék. Élveztem az agya húzását, mindig is különösen jól esett, de cserébe én is kaptam tőle, bőven; hideget, meleget egyaránt.

Szandy

Előzmény | 2013.06.24. 01:08 - #7

- Ismersz, csak a legjobbat akarom mindenkinek – feleltem a nagylelkűségemre tett megjegyzésére, miután az utolsó falatot is legyűrtem, majd szememmel érdeklődve követtem útját, de mikor láttam, csak a tányérokat tesi el, egykedvűen fordultam előre. Egyáltalán nem úgy ismertem meg Danielle-t, mint aki kihagyna egy ilyen lehetőséget, passzolná kis játékunk, de még erre a lehetőségre is fel voltam készülve. Hirtelen megéreztem apró kezeit vállamon, s egy pillanatra a levegő is bennem rekedt, mikor ujjaival elkezdett dolgozni. Jóleső bizsergés futott át rajtam, egy apró sóhajjal jeleztem elégedettségem. Ha ez az ajándékom, hát megteszi... Már épp teljesen ellazultam volna, mikor a mozdulatsor abbamaradt. Mielőtt felhördülhettem volna, fülem mellett megéreztem forró leheletét, ahogy búgta a szavakat, és nekem rögtön beindult a fantáziám. - Mire készülsz? - kérdeztem vidáman gyanakvó hangon szinte már csak magamtól, ugyanis nem voltam benne biztos, hogy még hallja hangom, miután ott hagyott. Agykerekeim serényen dolgoztak gyártva a különféle variációkat, miközben kényelmesen eldőltem a kanapén. Legtöbbjük – nem tagadom – forró képzelet volt, s jobban belegondolva egyre izgatottabbá váltam. Hittem, hogy erkölcse szilárd talpakon áll annyira, hogy ne adja be derekát megint, ám megjelent az a kis csábító reménysugár is. A házban valahol kattogott az óra, lassan mérte a másodperceket, s minden egyes újabb ütés csak újabb percnek tűnt; a kíváncsiság túlnőtt rajtam. Már-már ott tartottam, hogy utána megyek és meglesem, miben mesterkedik, mikor közelgő léptei zavarták meg az andalító nyugalmat. Felültem, hogy mégse elfeküdve köszöntsem, majd ahogy belépett a helyiségbe, nem várt dolog fogadott. Képzeletemben szereplő, alig takaró fehérneműje helyett ugyanazt a póló-rövidnagrág párosítást viselte, s a gitár láttára minden reményem elszállt, és éreztem, ahogy kaján vigyorom lassan lefagy arcomról. Tehát nem kapok se kényeztető masszázst, se erotikus táncot... Énekelni már hallottam, de nem tudtam, hogy gitározik is mellette. Bele kellett törődnöm sorsomba, miszerint csak egy 'Boldog szülinapot' kapok talán kicsit megspékelve. Hogy ne legyek nagyon bunkó, úgy helyezkedtem, hogy félig felé fordulva lássam is a lányt. Egyik kezemmel felkönyököltem a kanapé háttámlájára, megtámasztottam a fejem, s próbáltam nem kimutatni csalódottságom. Hamarosan felcsendült a dal; felismertem pár másodperc után, hiszen elég népszerű számot választott – talán ezt tudta jól játszani. A gitárjátéka tisztán szólt, azonban fél perc múlva sikerült meglepnie. De még hogy! A kis történetünkről szóló dal első versszaka után, mikor felébredtem az első sokkból, ajkaim széles vigyorra húzódtak. Majdnem fel is nevettem, de nem akartam elnyomni hangját, és kíváncsivá is tett a folytatásra. Eddigi találkozásainkról volt néhány sor, s elég jól jellemezte azokat; a siker, a kudarc, majd a születésnapom. Az utolsó strófa kissé visszavett a vidám hangulatú nótából, de összességében tetszett – még soha senki sem írt rólam dalt, még legnagyobb „rajongóim” sem. - Megleptél – csak ennyit tudtam először mondani, mikor az utolsó akkord is lecsengett. Nem tartottam szükségesnek választ adni a feltett kérdésekre; nem szerettem magamat ismételgetni, volt, amelyikre magam sem tudtam a választ, és elég szépnek tartottam a jelenlegi életem. - Még soha sem adtak nekem szerenádot – folytattam a véleménynyilvánítást továbbra is egy széles mosollyal. - De valld csak be, álmatlan éjszakáidon ezen dolgoztál, miközben nem tudtál kiverni a fejedből – viccelődtem. Vagy profin improvizál, de nem igazán tudtam elhinni, hogy most találta ki az egészet. - Tudom, hogy nagyon szeretnél elcsábítani, de ennyit fáradozni érte... Mondd csak meg, ha szeretnél valamit, drágám! – villantottam meg ragyogó mosolyom kissé túljátszva a hirtelen felvett szerepet. Miközben vártam reakcióját, elmerültem saját gondolataimban, melyekben összegeztem a pár perc alatt történteket. Visszaidéztem első cselekedetét és csábos hangját, akkor még erős kilátásom lehetett valami komolyabb dologra, s ez arra engedett következtetni, hiába a józan esze, nem tud közömbösen tekinteni rám. Most pedig ez a – szinte – túl személyes, hozzám íródott, nekem címzett dalszerzemény, melyben még ő sem tudja a válaszokat. „Velünk mi lesz?” - idéztem fel az adott sort. Én kész lennék újra megtenni azt a bizonyos lépést, de mi már eljutottunk arra a szintre, hogy minden csak rajta múlik...

Emma	Előzmény | 2013.06.23. 23:36 - #6

Ugyan már túl voltunk rajta, elgondolkodva pásztáztam azt a J betűt, amiről beszélt. Fejemet is oldalra döntöttem, hunyorítottam, úgy vettem szemügyre. Közben lassan kapdostam be a tortafalatkákat. - Fogalmam sincs, mi bajod van vele… De majd panaszt teszek- vigyorogtam pimaszul amolyan „Te sem gondolod komolyan?!” arckifejezéssel, s  hagytam figyelmen kívül –egyelőre- a további ajándékaira  vonatkozó megjegyzéseit. Ismertem már annyira, hogy sejtenem kellett volna; kiforgatja a szavaim. Nem bántam… J.J.-t ilyen formájában ismertem meg. Arról nem is beszélve, kifejezetten izgatottsággal és örömmel töltött el a tudtat, talán még mindig akar egy kicsit… Ha csak egy kicsit is. Habár, kit nem akar ez a pasi? - Peched van, az a testrészem irányítja a többit is…- csiripeltem elégedetten anélkül, hogy tekintetem ráemelném, ezzel helyeselve az ő beletörődésére, és ezzel jelezvén; megértettem a kis célozgatásait. De legalább felengedtem kicsit, úgy tűnt nem aggasztja a további ajándékok hiánya. Tényleg hamar túllépett rajta, s így kicsit az én gondolataim is elterelődtek. Visszatért a pillantásom arcára. Épp egy falatot rágott, talán még az elsőt. - Akkor jó!- bólintottam egy mosollyal mikor véleményezett, majd folytattam a sajátom elfogyasztását. Már épp a végénél jártam, amikor egész merész arccal találtam magam szemben, s annál kihívóbb mondandóval. Nyeltem egyet, konkrétan az utolsó falatot. Bár még csak sejtésem volt a kis játékáról máris csintalan mosoly húzódott arcomra. - Mindig is tudtam, hogy nagylelkű vagy, de hogy ennyire!- csóváltam a fejem egy kaján vigyorral közben felállva az asztaltól. Elvettem az ő tányérját is a sajátommal együtt (ha esetleg már arról is eltűnt volna a szelet). Visszatérvén, szabad kezeim vállán landoltak. Mögötte állván, szinte masszírozva akartam felcsigázni, hogy megalapozzam kíváncsiságát a pillanatok alatt született meglepetésötletemre. - Kitaláltam, nem nagy ajándék, de többel nem tudok szolgálni!- hajoltam közel füléhez, hogy belebúghassam a szavaimat. - Várj meg a kanapén!- duruzsoltam kaján vigyorral, és máris eltűntem a hálóban. Direkt várattam úgy, 3 percnél tovább, és nekem is szükségem volt az időre. Nem akármire vettem rá magam. Mindössze három hétig készültem csak költőnek életem során, s féltem, hogy ez nem volt elég arra hogy ilyen hirtelen rímeket gyártsak majd, de úgy is csak szórakozásnak szántam az egészet. Nem sokkal később tehát, újra feltűntem és gitáromat magammal hozva vártam a J.J. arcáról lehervadó mosolyt, vagy legalább csak egy csöppnyi csalódottságot. - Figyelj és vigyázz szülinapos, improvizálni fogok!- vigyorogtam lehuppanva mellé, immáron csak a hangszeremre koncentrálva. Hamarosan megszólalt * ujjaim jóvoltából a gitár, s később én is fokoztam szám kinyitásával az élvezeteket,aztán arcára emeltem pillantásom.   Egy forró nyári éjszakán, az ágyadba csábítottál, hé, J.J., mondd miért? Zavaros második találka Már nem jutottunk az ágyba  hé, J.J., most mi lesz? Velünk mi lesz? Harmadjára megtudtam; Részegen is fickós vagy hé, J.J., mondd miért? Miért nem hiszed el nekem, hogy az élet szebb is lehet, hé, J.J., mondd miért? Pár perc, J.J. sötét, csillogó szemeit pásztázva nagyokat vigyorogva,ritmusva dölöngélve s már is véget ért a rögtönzött nótám. A szobámban töltött időben csak halovány elképzelésem született, arról mivel is rukkolok elő, de kiérvén döntöttem az átírandó dalt illetően, s utána már csak dőlt belőlem. *Használati utasítás(><):Elle 0:34-től lép be és a második versszakig énekli 0:58 körül csak ismételget ahogy az eredetibe is, aztán úgy 1:30-tól újra jön a többi versszakkal :D

Szandy

Előzmény | 2013.06.23. 12:36 - #5

Széles vigyor terült szét arcomon, mikor bevallotta, a torta nem az ő érdeme. Bár így már nem tűnt olyan jó elfoglaltságnak a hibákat keresni rajta, jót mulattam szavain. - Ez esetben örüljünk, hogy legalább más dolgokhoz értesz – emeltem rá pajkosan csillogó tekintetem nem titkolva mondatom kétértelműségét, majd hogy valóban lekerekítsem mondandóm, még hozzátettem: - Üzenem a cukrászdának, hogy elszúrták a J betűt. Egyébként igen, tetszik – válaszoltam meg előző kérdését. Később, míg Danielle elővette a tányérokat és a kést, én a mutatott fiókban kutattam az evőeszközök után. Hamarosan kezembe is került két süteményes villa, majd visszatértem az asztalhoz. Miután elkezdtem a torta felszeletését, és szemem sarkából ránéztem a lányra, még épp észrevettem, ahogy leveszi félmeztelen testemről tekintetét. Magamban elégedetten vigyorogtam. Jól tudom, milyen hatást vált ki a nőkből a látványt, és azt is, hogy belőle is – ne lenne olyan makacs. Egy percen belül már előttünk volt a két szelet torta, ám újabb szavai megakadályoztak a kóstolásban. A tárgyszerű ajándékok meg sem fordultak a fejemben a torta után, így majdnem rávágtam, hogy nincs szükségem semmire, hiszen mindenem megvan, ám helyette inkább csak elgondolkodva meredtem rá néhány pillanatig. - Biztos vagyok benne, hogy pontosan tudod, minek örülnék igazán – húzódott kaján mosolyra szám sarka, majd célzatosan – hozzá hasonlóan – szemérmetlenül végigfuttattam tekintetem a pizsama által lefedett testén. - De persze egyes testrészeid nem helyeselnék – böktem villámmal feje felé túljátszott beletörődéssel hangomban. Még mindig nem utasítottam volna vissza közeledtét, ám égető vágyam, hogy mindenképp megszerezzem még egyszer, csillapodott a legutóbbi kudarc után. Jól láttam zavarát, úgy viselkedett, mint aki szégyelli magát, mert nem készült több mindennel. Nem értettem, mi ez a hirtelen túlzott kedvesség, ez az odaadás; szokatlan volt. Nem tudtam, mi váltotta ezt ki, s ha arra gondoltam, talán a kitárulkozásom, meg is bántam. Nem akartam, hogy emiatt bárki is másképp tekintsen rám, máshogy kezeljen, s már tényleg nem tudtam, hányadán is állunk mi ketten. Gondolataim közben számba helyeztem egy falatot, majd ráérősen rágni kezdtem. Sohasem voltam édesszájú, nem rajongtam a süteményekért – tulajdonképpen csak akkor ettem, ha egy csajt kellett levenni a lábáról -, de magamra varázsoltam egy mosolyt. - Finom – feleltem röviden, majd egy újabb kis adagot kaptam be. Arcát pásztáztam, majd reagálva még az előbbi szavaira, játékos, kihívó arckifejezéssel néztem szemébe. - Ha mardos a bűntudat, hogy nem készültél mással, megadom a lehetőséget most, hát rajta, lepj meg! Érdekelt, mit találna ki, hiszen azt jól tudtam, a meglepetés okozásában profi, s kíváncsi voltam, meddig menne el most, hogy – újra – tisztán kifejeztem örömöm tárgyát. Így jelenlegi kapcsolatunkról is kideríthettem, milyen szinten áll épp.

Szandy

Előzmény | 2013.06.22. 23:23 - #4

Bár hozzáfűznivalóm még mindig akadt, most már magamban tartottam... Tortáztunk, nem akartam rontani a hangulatot... Módot, időt majd találok arra, hogy megosszam vele gondolataim-még ha nem is érdekli. Viszont a tortázás legalább jónak ígérkezett, hiszen hihetetlen volt amit láttam..Ekkora 'örömöt' vagy legalábbis ehhez hasonló érzést még egyszer sem tapasztaltam vele kapcsolatban.Már az is igen nagy csoda volt, ha bármilyen érzelmet is látok rajta. Idáig max az elégedett J.J. arcait véltem felfedezni, de ez a torta, nagy meglepetésemre gyermeteg lelkesedést és megilletődöttséget hozott. Meglepett, nincs jobb szó rá, vele együtt engem is elöntött valami furcsa érzés... Az a tipikus "Jobb adni mint kapni" dolog. Néha értelmét is látta az ember.. Fura. -Tetszik?-kérdeztem csillogó szemekkel ránézve. A szám máris fülig ért, nem tudom mi váltott ki belőlem ilyen euforikus állapotokat, de talán J.J. is hasonlóan érezhette magát. Percek alatt vette fel újra a csipkelődős-általam megszokott- álarcát. Talán még ezt is szerettem rajta... Jót mosolyogtam kérésén, és az ezt követő állításon. Egy pillanatra beugrott életem első tortaalkotása... Nem biztos, hogy J.J. ugyanígy vigyorogna ha az én általam készített sütemény állna most az asztalon... - Maradjunk a realitás talaján J.J!-motyogtam fejemet csóválva.-Ha én készítettem volna, egy újabb okod lenne arra, hogy ne kedveld a szülinapi felhajtást!-vigyorogtam rá. Bár való igaz, a cukormázban segítettem, én mondtam meg mit írjanak rá, sőt még figyelemmel is kísértem a folyamatot.. Kivettem a részem, ennyivel jól is járt mindenki. -De azért örülök, hogy kinézel belőlem ilyen csodákat!-pillantottam a tortára majd a még ülő J.J.-re, aki hamarosan már a konyhámban garázdálkodott. -Szívesen segítek!-mentem utána, a kést, majd a két tányért elővéve. -Ott vannak az evőeszközök!-mutattam a hozzá közel eső fiókra, így azokat rá is hagytam. Visszasétáltam az asztalhoz, majd megvártam. A kezébe nyomtam a kést. -Szülinapos...-néztem rá, s talán most először szemem végigfutott egész testén, melyet csak az alsója takarta. Még mindig ugyanannyira tetszett a látvány. Kifejezetten élveztem volna,ismét ha nem csak látvány maradna...De persze bírtam magammal, mint mindig...Már sikerült kifejlesztenem ezt J.J-vel szemben. Jobb lesz ha alkalmazom is. Nem időztem túl sokat a szemlegeltetéssel inkább visszatértem az édességhez, melyre már legalább annyira csorgattam a nyálam. Miután felvágta a tortáját, és falatozni kezdhettünk volna ránéztem. -Most jönne az ajándékozás, de be kell vallanom, hogy ennél többel nem készültem..Nem tudtam minek örülnél igazán-mondtam zavartan, letéve tányérom. Vártam a választ, a reakciót, s aztán leültem a székemre. Közben azon kattogtam, mivel is lephetném meg mégis... Talán...Nem azt biztos nem élvezné.. -Milyen?-kérdeztem végül...igyekeztem kedvébe járni engesztelésül.

Szandy

Előzmény | 2013.06.21. 21:42 - #2

Vártam, hogy következtetését, esetleg valami vigasztalásféléjét megossza velem, hiszen eddig sem rejtette véka alá véleményét. Azonban a csenden túl nem kaptam semmit, ami meglepett, ugyanakkor hálás is voltam érte. Szemem sarkából figyeltem, ahogy idelépked mellém, majd hozzám hasonlóan kitekint az éjszakába. Ismét vártam; szinte biztos voltam benne, hogy bűnbánóan, de az ő kis sajátos pimaszságával közli, elmarad az ajándékozás, azonban látszólag ő még nem tudott túllépni a témán. Szavai sokáig visszhangoztak még a fülemben. „ Pont azt taszítod el magadtól, mindig és mindenáron, ami gyógyírt jelenthetne.” Pár másodpercig elgondolkodtatott a mondat, de erre már régóta kész van a válaszom: - Nem hiszek abban, hogy gyógyszert jelentene. - Válaszom határozottan csengett, és úgy is gondoltam. Voltak igaz barátaim, akikhez bármikor fordulhattam, a további érzelmek pedig csak gyengeséget eredményeznek, sebezhetővé teszik az embert, mert lesz egy gyenge pontja – ha pedig nem jól sül el, csak még jobban fáj. Nem akartam tovább firtatni a témát, szilárdan hittem, hogy a kötődés nem tesz jót velünk ebben a világban. Hirtelen váltását nem tudtam mire vélni, így csak némán engedelmeskedtem neki, miközben próbáltam rájönni, mi is történik éppen. Mikor meghallottam a jól ismert dallam kezdetét, gyanakvó tekintettel néztem rá, s legnagyobb megdöbbenésemre egy tortát helyezett elém. Alig fogtam fel, mi az. Persze a nevem és a huszonhármas szám elég árulkodóak voltak, mégsem akartam elhinni, hogy ennyit fáradozott. A puszi hatására szám rögtön, talán reflexszerűen is féloldalas mosolyra húzódott, majd a tortáról elnézve rávezettem pillantásom. - Köszönöm – fejeztem ki hálámat. Életem során nem sok tortát kaptam az alkalomból, haverjaim, akik megköszöntenek, inkább a piával teli asztalokat preferálják, így különösen jól esett gesztusa. Megijedtem. Megrémítettek egyre érzelmesebb gondolataim, hogy egyre közelebb kerül hozzám Danielle, mikor ez az egész csupán egy jó szórakozásnak indult. Ehhez képest hol is tartunk? Tulajdonképpen rövid idő után szinte mindent tud már rólam. De ezen nem értem rá rágódni most. - Elhiggyem, hogy te magad csináltad? - villantottam rá csintalan mosolyom, próbálva visszahozni a régebbi hangulatot; a csipkelődéseinket. Ismeretlen volt ez a terület, ahova az imént bemerészkedtünk, vagy csak én meséltem be magamnak, nem tudom. De mindig jobban szerettem, ha tudom, hova tartok, azonban ez vele ritkán fordult elő. - Hmm, igen, ez a te műved... Az a J máshogy dől – ugrattam tovább egyre szélesebb vigyorral. Visszatért J.J., kinek bőrében nem éreztem magam kényelmetlenül. - Megkóstoljuk? Kíváncsi vagyok a sütőtudományodra – kacsintottam rá, azonban válaszra sem várva felálltam, majd körülnéztem, hol találhatok tányért, kést és villát a tortaszeletek felszolgálásához.

[21-2] [1-1]